Baranyi: nem nekem voltak antiszemita felhangjaim

2020. december 14., 16:08

Szerző:

„…rohadt, szemét zsidó…” – mondta egy, hétfőn nyilvánosságra került hangfelvétel tanúsága szerint Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere. Erről, és a kerületében állítandó Black Lives Matter (BLM) tematikájú szoborról is beszélt a Neokohnnak adott interjújában. 

Megjelent egy hangfelvétel a tenyek.hu-n. Aminek tanúsága szerint ön azt mondta: „viszont a rohadt, szemét, zsidó befektető…”? Ezek az ön szavai?

Én ezt kérdeztem. Ez egy kérdés volt. Hogyha figyelmesen meghallgatja a felvételt akkor ott van az „ugye” szócska, csak azt nem feliratozta a TV2. Ez egy kérdés volt, amit én föltettem a képviselőknek. Az merült fel bennem, hogy antiszemita indoka lehet annak, hogy ellenzik ennek a teleknek az eladását, mert az összes több érvüket megcáfoltam, illetve a saját döntéseikkel szemben ellenezték a telekeladást.

Nem gondolja, hogy ezért bocsánatot kell kérnie?

Sőt azt gondolom, hogy ennek az indoklásnak voltak antiszemita felhangjai és igyekszem megóvni az itteni közéletet.

Mire gondol pontosan, milyen antiszemita felhangokra?

A bizottság döntése után pályázatot írtunk ki a telek eladására, ezen a pályázaton pedig egy jelentkező volt. Még pedig azért, mert más nem is veheti meg ezt a telket, különböző építési szabályozások miatt. Ez az egy jelentkező a pályázati árnál magasabb vételi árat ajánlott, mégis később a döntésükkel ellentétesen ezt az eladást a képviselők egy része ellenezte. Nem tudtam mire vélni, hogy ellenzik. Egy dolog jutott eszembe: talán azért mert a vevő, vagy az ügyvezető zsidó származású.

A teljes interjú a Neokohn oldalán olvasható


Baranyi közösségi oldalán az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

„Antiszemitizmussal és ingatlanok önkényes eladásával vádol a kormány propagandamédiája.

Természetesen hazudnak.

Talán a ma nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján önmagában is egyértelmű, de ha nem, akkor a Fidesznek nyilvánosságra kellene hoznia a teljes beszélgetés felvételét: nem zsidózom le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen, hogy én vontam kérdőre vitapartnereimet esetleges antiszemitizmusuk miatt.

“Nem adjuk el a telket, nem lesz belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméterrel többet. Ugye?”

A mondat egy több órás online vita végén hangzott el, ahol néhány képviselő egy kisebb önkormányzati telek eladása ellen szólalt fel.

Ekkor már nem maradt más érv az álláspontjuk mellett, mint amit én ebben a kérdésben valóban provokatívan felteszek: csak nem a befektető származása ellen van kifogásuk?

A kormánypropaganda hazudik abban a kérdésben is, hogy a képviselők döntésével szembe menve döntöttem a telek eladásáról. Arról, hogy a telket eladjuk, a képviselő testület már az év elején döntött. A pályázatot az illetékes önkormányzati bizottság írta ki, a minimális eladási árat is a bizottság határozta meg.

Ennek a bizottságnak én nem vagyok tagja, a képviselők meghatározott köre viszont igen. A pályázatra a telek adottságai miatt csak egy pályázó jelentkezett, vételi ajánlata meghaladta a meghatározott minimális eladási árat.”