A vízügyi hatóság magyarázkodik a Balaton vízleeresztése miatt

Júniusban 121-ről 110 centiméterre csökkent a Balaton vízállása: 121-ről 110 centiméteresre. Ebben benne van a párolgási veszteség is, amely az adott időszakban pár centivel meghaladta a térségre hulló csapadékból eredő utánpótlást.

2023. július 11., 18:04

Szerző:

A legutóbbi eresztéskor 11 centimétert csökkent a Balaton vízszintje. Ki döntött legutóbb, és a tó üzemeltetési szabályzata szerint ki dönthet a Sió-zsilip nyitásáról, zárásáról? – tette fel a kérdést a HírBalaton portál, amely az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál érdeklődött, hogy ki felel a tó vízcsökkentésének mértékéről.

A válaszból kiderült,

a siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelem, amelynek üzemeltetési szabályzata nem nyilvános.

A komolyabb vízeresztés a Balatoni Hajózási Zrt. nagyhajóinak Dunáról a Balatonig való eljuttatása érdekében történt a tóból. A cég azzal indokolta az akciót, hogy hajóparkja megöregedett, s mivel balatonfüredi hajógyár már a rendszerváltás előtti évekre tönkrement, szükséges volt, hogy a Dunáról hozzanak vízi járműveket.

Az illetékes vízügyi igazgatóság vezetője, dr. Csonki István a HírBalaton kérdéseire az alábbi választ adta:

„A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint ágazati kijelölő hatóság a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által üzemeltetett Siófoki leeresztő zsilip (...) rendszerelemek nyilvántartásban tartását elrendelte és meghatározott adatait a BM OKF nyilvántartásában rögzítette, melynek alapján a Siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelemnek minősül.

A létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény 6. § (12) bekezdése alapján az üzemeltetői biztonsági terv és mellékletei nem nyilvánosak. Az üzemeltetési szabályzat a biztonsági terv melléklete, így az nem nyilvános.

Az üzemeltetési szabályzat módosítására legutóbb a Balaton vízszintszabályozására vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély módosításakor, a maximálisnak elfogadott üzemvízszint 110 cm-ről 120 cm-re emelésekor került sor.

A Balaton levezető rendszerének korszerűsítése projekt keretén belül megvalósuló műtárgy bontási és építési munkálatok szükségessé tette a bontás-építés időszakára ideiglenes üzemrend és üzemeltetési szabályzat kidolgozását, az új műtárgyak megépítését és üzembe helyezését megelőzően az üzemeltetési szabályzat teljes körű aktualizálására kerül sor.(...)

A vízeresztés az Igazgatóságom által tett javaslat Országos Vízügyi Főigazgatóság általi jóváhagyása alapján, a hidrometeorológiai előrejelzések függvényében történik. Az üzemelési rendtől eltérni csak nemzetgazdasági érdekből és a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter utasítása és engedélye alapján lehet”.         

(Kiemelt kép: illusztráció – Balaton, Aranypart. Forrás: 168.hu archív)                              

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.