Az utca már nem elégszik meg az Orbán-kormány szövegével

A CEU ugyanúgy a sorok között olvas, mint ahogyan a Kádár-rendszerben kellett.

2017. május 16., 09:58

Hosszú interjút adott Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Magyar Nemzetnek az egyetem és az Orbán-kormány viszonyáról. A rektorhelyettes elmondta, „valóban frusztráló”, hogy a CEU működését Magyarországon ellehetetlenítő felsőoktatási törvény miatt jövő szeptembertől az egyetem már nem is indíthatna képzéseket, de empatizál azokkal a kormányzati politikusokkal, akik most szintén nehéz helyzetben vannak, mert heteken belül konzisztensnek tűnő válaszokat kell adniuk az Európai Bizottság és az Európai Néppárt előtt a megoldásra.

Forrás: Enyedi Zsolt Facebook-oldala

Enyedi szerint az empátiát az Orbán-kormány nem viszonozza, sőt a másik oldalon inkább a sértődöttség dominál. Benyomása szerint ez a sértődöttség érezhető volt azon a beszélgetésen is, amelyre a Terror Házában ült le nemrég Fodor Éva rektorhelyettessel, Kovács Zoltán kormányszóvivővel és Schmidt Máriával, a Terror Háza főigazgatójával.  A beszélgetés egyik pillanatában Enyedi érveire Kovács a „mert ez a törvény” fordulattal válaszolt, a rektorhelyettes szerint azonban ez zsákutca. „A mi érveinkre jobban rezonál a közvélemény, mint a kormány állításaira. Egyértelmű, hogy ilyen indoklással nem fognak megelégedni az emberek” – utalt az elmúlt hetek tüntetéssorozatára. Elárulta azt is, hogy az egyetem nem tud a kormányzati jelzésekre építeni, és a sorok között kell olvasnia, mint a Kádár-rendszerben. Szerinte ettől függetlenül optimizmusra ad okot, hogy ami az Egyesült Államok és Magyarország közötti megállapodást illeti, Kovács mostanában elkezdett szándéknyilatkozatról beszélni. (A felsőoktatási törvényben az Orbán-kormány  kétoldalú megállapodáshoz köti azoknak az egyetemeknek a működését, amelyeknek az anyaországban nincs kampusza.)

A CEU-ról sok fejben sztereotíp kép él, amely szerint az egyetem menekülteket telepítene be Magyarországra, és olyan diákoknak ad diplomát, akik aztán a liberalizmust terjesztik a világon. Enyedi szerint ezért az egyetemnek két alapvető feladata van: az egyik az egyetemmel kapcsolatos tévképzetek eloszlatása, a másik pedig az, hogy a valóságot közvetítse a tevékenységéről.