Az ügyvédek után az orvosok is felszólaltak a hajléktalanok büntetése ellen

2018. október 24., 07:50

Szerző:

A már több mint 2500 aláírásnál járó petíció után, amelyben ügyvédek tiltakoznak a hajléktalanság kriminalizálása ellen, az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport is közleményben állt ki a hajléktalanokért – derül ki a Szabad Pécs cikkéből. Az orvosok üzenete azzal a megállapítással kezdődik, hogy 

a szegénység, a hajléktalanság az embert érő egyik legnagyobb csapás, melyet legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség idéz elő és kísér, megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni,

utóbbi ugyanis nem vezethet érdemi megoldáshoz. Bár az, hogy a szabálysértési törvény módosítása eltünteti a hajléktalanokat a szem elől – a jogszabály tiltja az életvitelszerű tartózkodást közterületen, a harmadik figyelmeztetés után a hajléktalanokat perbe fogják –, az 1001 orvos hálapénz nélkül arra hívja fel a figyelmet, hogy a hajléktalanok jelentős része ezzel az egészségügyi rendszerből is kikerül, később pedig rosszabb állapotban jut orvosi ellátáshoz. A hatóságokat arra kérik, hogy biztosítsanak a hajléktalanoknak őket megillető jogi képviseletet, és rendeljenek ki orvosszakértőt is, ha kell, a kormányzatot pedig arra szólítják fel, hogy

kezdeményezzen párbeszédet a szakmai szervezetekkel, amennyiben a hajléktalanság problémájának valós és emberi megoldására törekszik.

 

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.