Az Orbán-kormány szeretné befolyásolni a külföldi tudományos munkát is – Egry Gábor főigazgató a Politikatörténeti Intézet vegzálásáról

– A nemzeti vagyonkezelő egy bírósági ítéletre hivatkozva költözésre szólította fel az intézetet, önök ugyanerre az ítéletre utalva utasítják ezt el. A vagyonkezelő és önök talán a többértelmű kinyilatkozások Dodona nevű helyén jártak?

– Egy bírósági ítélet dolgozhat olyan fogalmakkal, amelyeket nem bont ki teljesen, illetve tehet olyan megállapításokat, amelyek ellentmondásosak. Nem szeretnék a részletekbe belemenni, elég annyi, hogy a vita akörül folyik, hogy az intézetnek a kilencvenes évek elején kötött többoldalú szerződése miként értelmezhető. Mi fenntartjuk az ajánlatunkat, hogy kellő ellentételezés esetén hajlandók vagyunk költözni.

– Másik épületre számít?

– Inkább egy pénzügyi megoldásra. Ha az ellentételezés elmarad, folyik tovább a per.

– Kisszerűnek tartja az állam viselkedését?

– Nyugodtan nevezhetjük annak, ha belegondolunk, hogy a kormány milyen intézeteket alapít milyen költségekkel. Azért is kisszerű ez a viselkedés, mert a Politikatörténeti Intézet a bölcsészettudományos területen az egy főre jutó elnyert uniós támogatásokat tekintve a legsikeresebb magyar intézet. Márpedig az európai pályázati rendszer nem magyar közbeszerzés, a verseny létezik, és erős, nincs előre eldöntve, ki nyer.

Fotó: Bazánth Ivola

– De harcba keveredhetnek itthon is azzal a kormány által létrehozott párhuzamos intézményrendszerrel például, amely lassan mindent lefed, amivel önök foglalkoznak.

– A harc nem túl szerencsés szó, mi nehezen megyünk bele olyasmibe, ami túllépi a szakmai viták keretét. Ez nem azt jelenti, hogy nem emeljük fel a szavunkat, ha a szakmára hivatkozva hangoznak el elfogadhatatlan kijelentések. A kutatóink ezt teszik, az intézet maga nem, mert ebből a szempontból nincs is álláspontja. De rendezvényeken, a Múltunk című folyóiratban, a sajtó megkeresésére elmondjuk a véleményünket.

– Ez megnehezülne, ha az intézet megszűnne, és az állami intézetekkel már az MTA gyeplőre fogott szervezetei sem vitatkozhatnának.

– Pedig vita nélkül nincs tudomány. Több száz külföldi kolléga foglalkozik magyar témákkal, őket nem lehet kiiktatni akkor sem, ha megszűnünk vagy ha az MTA intézeteit kötik rövid pórázra. A kormány szeretné befolyásolni a külföldi tudományos munkát, nem véletlen, hogy a Magyarságkutató Intézet angol nyelvű folyóiratot akar kiadni. De ez nem úgy működik, hogy a nemzetközi tudomány szó nélkül elfogadja majd, amit ott leírnak.

– Ha ezeknek az intézeteknek a tevékenységét egy-egy vektornak tekintjük, mit látunk, milyen irányba mutatnak? Lehet közös ideológiájuk?

– Úgy vélem, ezeket az intézeteket összefogja egy mögöttes gondolat. Nem az ott dolgozó egyes kollégákról beszélek: amit ők tesznek le az asztalra, az nagyon különböző lehet, nem szabad egy kalap alá venni őket. A mögöttes eszme, amelynek a célja egy alternatív történelmi kánon létrehozása, azonban minden esetben ugyanaz: a nacionalizmus, illetve a magyar nacionalizmusnak egy specifikus formája, az etnicista nacionalizmus. Ez egyfajta vérségi köteléket feltételez a nemzet minden tagja között, de azt is állítja, hogy e nemzet már akkor létezett, mielőtt Árpádék megérkeztek a Kárpát-medencébe. Vagyis a vérségi alapú nemzet állandó és megváltoztathatatlan eleme a történelmünknek.

– De hogy jön ehhez például egy nyelvtudományi intézet?

– Ezt most beolvasztják a magyarságkutatóba. Nem tudhatom persze, ez az intézet mi célból jött a világra, de hát léteznek egyéni lobbitörekvések is.

– Az Orbán-rendszert egy ideje hibridnek nevezik, hiszen az autoriter elemek mellett léteznek benne demokratikus lehetőségek, intézmények is, persze jócskán korlátozva és kiürítve. Most arról folyik vita, miképp számolható fel egy olyan rezsim, amely épp a fentiek következtében rugalmasságra, alkalmazkodásra is képes lehet. Ön erről mit gondol?

– A rendszer az elmúlt nyolc évben fokozatosan autoriter irányba mozdult el, de a még létező demokratikus intézmények mégiscsak jelentenek fogódzót a rezsimmel szembeni fellépéshez. Egy kicsit olyan a helyzet, mint 1988-ban, amikor a törvényekre hivatkozva lehetett új társadalmi szervezeteket alapítani. Mindenki tudta, hogy ezt a rendszer elvben nem engedi meg, de hát voltak jogszabályok, illetve ami még fontos, az új szerveződések léte önmagában nem sugalmazta a rendszer megdöntését, lehetett csupán reformlépésekre hivatkozni. A hibrid rendszer leváltásának másik eleme egy folyamatos, erősödő, az erejében bízó tömegmozgalom lehet.

– Az egynemű rendszer a múlékonyabb, vagy a hibrid?

– Az elmúlt húsz évben az látszott, hogy még a stabil, szélsőségesen autoriter rendszerek esetében is eljön egy pillanat, amikor mobilizálódik a társadalom. A hibrid rezsim esetében mindezt döntően segíti, hogy előzetesen már léteztek intézmények, szervezetek, mozgalmak, amelyeknek a kereteit azonnal fel lehet használni.

– A rezsim zsigeri vonzalma más autoriter rendszerekhez – és itt persze főleg az oroszról van szó – stabilizáló tényező Orbán számára?

– Ezt nehéz megmondani. Ha a kancellárián ezzel kapcsolatban számításokat végeznek, nyilván úgy látják, az orosz kapcsolatnak több előnye van, mint hátránya. De látható, hogy e kapcsolat nehezíti az unión belüli szövetségépítést, még az Orbánhoz közel álló kormányok esetében is, bizalmatlanságot kelt olyan partnerekben is, akikre egyébként szükség van. Ha a gazdasági érdekeket nézzük, én úgy látom, hogy az az egyetlen látványos üzlet, amit Moszkva és Budapest kötött, jelesül Paks II. felépítése, nekünk hátrányos, kiszivárgott hírek szerint a szerződéssel ma már a magyar kormány is elégedetlen. Ezt egyébként 2014-ben mindenki, aki a szöveget olvasta, előre megmondta. A szöveg első változata arról is szólt, hogy az orosz hitelt orosz cégek beszállításaira költik, és a magyarok csak a „nyesedéket” kapják. Ez most egy kicsit megváltozott.

– Úgy hallani, azért az orosz hitelt át akarják váltani egy másikra.

– Amit a hitelből eddig lehívtak, azt visszafizették, de maga az orosz hitel létezik. Én tehát úgy látom, hogy a jelenlegi orosz–magyar-viszony nem támogatja meg az Orbán-rendszert, amelynek, úgy tűnik, még mindig illúziói vannak a jórészt csak katonai ereje miatt túlértékelt Oroszországgal kapcsolatban.