Az Orbán-kormány 9,7 milliárd forintot ad felújításra a kilencszáz éves premontrei rendnek

2017. október 10., 21:02

Szerző:

A kormány 2020-ig több mint 9,7 milliárd forinttal támogatja a premontrei rend alapításának kilencszázadik évfordulójához kapcsolódó fejlesztések megvalósulását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg kedden.

A határozat, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá, rögzíti, a kormány üdvözli a premontrei rend alapításának kilencszáz éves évfordulóját, amelyet 2021-ben ünnepelnek. A fejlesztések részeként a többi között IV. Károly-emlékkápolnát hoznak létre Mindszenty-emléktáblával, templomot építenek, egyházi épületeket bővítenek, több oktatási intézményt fejlesztenek, és a zsámbéki Zichy-kastély felújítását is befejezik – olvasható a rendelet mellékletében. 

Forrás: Wikimedia Commons

2017-ben a célok megvalósítására több mint 1,2 milliárd, a jövő éviekre pedig több mint 3,5 milliárd forint már rendelkezésre áll az adott év költségvetéséről szóló törvényben. A nemzetgazdasági miniszternek az emberi erőforrások minisztere bevonásával 2019-re több mint 3,2 milliárd, 2020-ra pedig további 1,7 milliárdot forintról kell gondoskodnia a fejlesztésekhez. Az emberi erőforrások miniszterének a 2018 utáni beruházások áttekintéséhez munkabizottságot kell létrehoznia az érintett miniszterek és a premontrei rend bevonásával.

A nemzeti fejlesztési miniszternek az emberi erőforrások minisztere és a földművelésügyi miniszter bevonásával meg kell vizsgálnia bizonyos, a magyar állam tulajdonában és a Szent István Egyetem vagyonkezelésében lévő területek ingyenes átadásának lehetőségét a Gödöllői Premontrei Perjelségnek hitéleti és oktatási feladatai elősegítéséhez. Az átadásra javasolt ingatlanokról előterjesztést kell készíteni a kormánynak október 31-ig.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.