Az igazság pillanata

Lehet, hogy jót tesz a négymandátumos pofon az MSZP-nek?

Számszerűsíthető lett a feladat: ha az MSZP meghatározó politikai erő akar maradni, akkor még egymillió szavazatot kell szereznie. Ez a helyzet lehetőséget ad az elmúlt évek értékelésére, önvizsgálatra is. Választási stratégiát nem lehet anélkül kialakítani, hogy belátnák: a baloldal politizálásában pártoldalon a hitelesség, kormányzati szinten pedig a cselekvőképesség kérdőjeleződött meg.

Ön szerint a szigorú költségvetés, az aktív válságkezelés és a baloldali minimum hármassága a megoldás. Az első kettő érdemben nem zárja ki a harmadikat?

A válságkezelésben nagyon fontos az aktív gazdaságpolitika. Mivel nem lehet több pénzt elosztani, jobban végig kell gondolni, hogy az erőforrásokat mire használjuk. Azoknak az ágazatoknak kell inkább forráshoz jutniuk, amelyek hosszabb távon beilleszthetők a fenntartható növekedés modelljébe. Emellett kultúrára, közoktatásra, tudományra kell költeni, és bizonyos társadalmi csoportok érdekeit a többinél jobban védeni. Muszáj több konfliktust vállalni a szolidaritás és az igazságosság jegyében.

Csakhogy egyelőre eléggé ad hoc programelemeket látunk (települési őrséget, romatelep-felszámolást, banki magatartáskódexet) egy jól átgondolt – a húzóágazatokat megjelölő – stratégia helyett.

Igazságtalan azt várni a politikusoktól, hogy nyolc hónap alatt megtalálják az új utat, ám a felsorolt ötletekből néhányat meg lehet valósítani. Az a fontos, hogy a prioritások érvényesítése során a válságkezelő kormány ne kövessen el nagy hibát. A szocialistáknak arra is rá kell mutatniuk: a Fidesznek nincs válságkezelő programja.

Nem biztos, hogy ez túl hiteles lenne tőlük. Két cikluson át kormányoztak, s csak most – amikor a Jobbik szereplésén látszik, politikailag is kifizetődő – próbálnak reagálni olyan gondokra, mint a vidéki közbiztonság.

Lehet, hogy igaza van. De álljanak lábhoz tett fegyverrel, ne próbáljanak megoldásokat találni csak azért, mert választások jönnek? Hiba volt, hogy a cigányságot eddig nem próbálták helyzetbe hozni foglalkoztatási, oktatási programokkal. Ám még mindig jobb, ha legalább most gondolkodnak a megoldáson. És itt van máris az előbb említett súlyos konfliktusok egyike. Főképp a keleti megyékben az MSZP-nek döntenie kell, enged-e szavazói nyomásának, s a vidékiek védelmét összeköti valamilyen diszkriminációval. A baloldal ezt nem teheti meg.

A költségvetés is konfliktusokat hoz majd.

Eljön majd az igazság pillanata. A Fideszt is fel kell szólítani, hogy mutassa meg a javaslatait. Világossá kell tenni az ország számára, melyek az alternatívák. 2006-ban azt mérlegeltük: ki ígér több jót. 2010-ben jó volna az alapján választani, hogy ki mondja az igazabbat, és ajánl reálisabb megoldást.

Csakhogy ma a többségnek leginkább rokonszenves párt valamennyi szereplője faarccal közli: képes úgy is többet adni, hogy kevesebbet szed be. Az emberek meg elhiszik, mert szeretnék elhinni.

2006 tavaszán ugyanezt tették a szocialisták: nem mondták meg, mi a valós helyzet. De augusztus végén már be kellett nyújtani Brüsszelnek a konvergenciaprogramot. Aki nagyobbat ígér, a saját szavai fogságába kerül. Ha a Fidesz nem tanul, szembesülni fog az ígéreteivel. A szocialistáknak pedig nyíltan kell beszélniük arról, miképp áll az ország, hogy a Fidesz ne hivatkozhasson arra: nem látott bele a kasszába.

A nehezét – igaz, balos voksokkal – a szakértői kormány végzi el. Erre a munkára hogyan hivatkozhat majd az MSZP?

A Bajnai-kormány alapvetően a Reformszövetség javaslatait fogadta el, s ez nem baloldali jellegű válságkezelés. De a nemzetközi pénzvilágot megnyugtató program a kisebbik rossz ahhoz képest, hogy belerohanhattunk volna egy államcsőddel fenyegető helyzetbe. A baloldal hitelességét éppen az adhatja vissza, ha őszintén elmondja: ezt a programot azért vállalta, mert az adott helyzetben nem tudott jobbat. A válságkezelés ezután attól lehet baloldali, ha hangsúlyt fektetnek a fejlesztő államra és a baloldali minimumra. Ez konfliktussal jár, de rákényszeríti a társadalmat, hogy megértse a helyzetet.

El kellene jutnunk odáig, hogy a felső- és középréteg is belássa: hosszú távon az ő jólétét is veszélyezteti, ha „lent” egyre nő az elégedetlenség?

Igen. Figyelni kell, hogy bizonyos csoportokban ne alakuljon ki a társadalmi béke felborulásához vezető helyzet. Ehhez kell a szolidaritás, aminek első jele a vagyonadó.

Amely pár százezer, jobb módú embert érint, s mégis hatalmas felzúdulást váltott ki. Ennek alapján mintha nem lennénk túl szolidárisak.

Azért tart az ország vezetést, hogy olyan célokat képviseljen, amelyek a többség távlati érdekeit fejezik ki.

Kormányzati parancsszóra szolidárisabbak leszünk?

Újra kellene szocializálni a politikát. Az elit és a nép közötti régi kompromisszum szerint előbbi hatalmon maradhat, ha garantálja az embereknek a biztonságot, és nem zavarja a köreiket. Ehelyett a baloldalnak a „nemcsak érted, veled is” elvet kellene képviselnie.

Azt is írta: az MSZP boldogulásához nagy szükség van arra, hogy alázatot és önmérsékletet tanúsítson a pozícióharcban. Ez egyelőre nem nagyon látszik.

Egyfajta megegyezés azért történt. Kérdés, hogy pusztán hatalmi alku-e, vagy alkalmas lehet egy működőképes, támadó alakzat kialakítására. Ahhoz, hogy az MSZP minél jobb választási eredményt érjen el, nemcsak azt a rengeteg feladatot kell elvégeznie, amiről beszéltünk, de vissza kell szólítania soraiba szakembereket, értelmiségieket. Nagyot téved, aki azt hiszi: csupán egy belső leosztással és választási kampánnyal garantálható a szocialisták jövője. Baj van, ha csak egoista individuumok alkalmi szövetségeiből áll a baloldal. Amelynek a lényege, hogy valódi politikai, kulturális, emberi közösség. Tagjai belátják: nemcsak egyéni érdekek vannak, hanem közjó is.

Csak éppen az ahhoz vezető út nem világos. A párt platformjai homlokegyenest ellenkező javaslatokat tesznek. A Harmadik Hullám a szociáldemokrácia bázisát szélesítené, a progresszívok a modernizációs, liberális értékeket hangsúlyozzák, a Baloldali Tömörülés szerint pedig gazdasági szabadságharcot kell hirdetni a magyar állam önrendelkezésének visszanyeréséért.

A kongresszuson ezek a platformok csak a saját monológjukat mondták, holott döntési alternatívát kellene kiizzadniuk. Ám még mindig jobb egy ilyen párt, mint az, amelyben semmilyen vita nincs.

Minden konfliktusoktól hangos párt ezt mondja. De mire mennek vele?

A magyar sajtó a személyi kérdésekből él.

Amikor tartalmi kérdésekre kérdezünk, sokszor nem szolgálnak konkrétumokkal.

Egy-egy. Azért az, hogy egy párt alternatívákon gondolkodik, nem baj. Az annál inkább, ha ezek nem szintetizálódnak. Nemcsak ellenkezni kellene, hanem megmutatni, merre van előre. Az MSZP-nek nyár végéig ebben dűlőre kell jutnia.