Az alkotmány ára

Két húszas és egy ötvenes. Kilencven forint fejenként. Tegye fel a kezét, aki szerint ez túl nagy ár megtudni az emberek véleményét! Na, ugye. Valahogy így érvelt nemrég a parlamentben az alkotmányos konzultáció költségeit firtató szocialista kérdésre Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára.

Mi azért csak tovább érdeklődtünk. Így megtudtuk, magától Szijjártó Pétertől, hogy a 8 098 310 honpolgárhoz eljuttatott kérdőív borítékolása és postázása mindössze 487 millió forint, „kevesebb mint tíz százaléka egy népszavazás költségeinek”. Sőt, még az is tudható, hogy a feldolgozáshoz egy diákszövetkezettel kötöttek szerződést 6,13 millióért, az utolsó, kifejtős kérdésre érkezett válaszokat pedig kismamák böngészték távmunkában 22,6 millióért.

Az alaptörvény ügyét szívükön viselő mindenféle testületek tagjai – Szijjártó tájékoztatása szerint – nem kaptak díjazást. Így sem az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban dolgozó képviselőknek, sem a Nemzeti Konzultációs Testület tagjainak nem utaltak. A pogi és a bubis ásványvíz meg nem nagy tétel.

Mégis, a sajtóban egyre-másra jelennek meg hajmeresztő számok az új alkotmány költségeiről – sok nullával, a pár milliárdtól a több tízmilliárdig.

S valóban, ha jobban szemügyre vesszük az új alaptörvény miatt várható kiadásokat, korántsem a konzultációs totó vagy épp a nemzeti együttműködés nyilatkozatának az alkotmány bevezetőjére való lecserélése a fő tétel. Hiszen ne feledjük, tavaly nyáron ezt is megígérték. Anno megírtuk: egy kormányrendelet szerint a Nenyit jól látható helyen kell kihelyezni az államigazgatási szervek által használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel – méltó módon. A hivatalok kormányzati honlapról tölthették le a veretes mondatokat, a keretezésre meg áldoztak annyit, amennyit akartak.

A pattintós verzió, üvegből 2385, az igényes fakeret 5990 forintot kóstált tavaly. Az V. kerület tízezerért csináltatott magának plakátot. Most majd nyomtathatnak újat.

Csakhogy nagyon úgy fest, nem csupán nemzeti hitvallással gazdagodik majd a húsvéti alkotmány, de új nevekkel is. Hazánk elnevezését Magyar Köztársaságról Magyarországra szabják, a Legfelsőbb Bíróságból pedig Kúria lesz. Az újrakeresztelés azonban nemcsak szimbolikus lépés. Hiszen csupán a Magyar Köztársaság felirat címerek, pecsétek, okmányok és pénzérmék garmadában szerepel, s kérdés: maradhat-e, ha az ország neve megváltozik? Zsebbe vágó dilemma.

Az Index számítása szerint a teljes hazai érmecsere több mint harmincmilliárd forintba fájna.

A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya lapunknak árnyalta a képet.

E szerint 1,2 milliárd érme van forgalomban, 45 milliárd forint névértékben. Jogszabályi előírás az érméken kötelezően feltüntetendő képi elemeket, feliratokat illetően nincs, a jegybanktörvény szerint ezekről az MNB elnökének a kibocsátásuk kapcsán kiadott rendelete dönt. Ha az adott érmén szerepel az ország elnevezése, azt a kibocsátás időpontjában hatályos rendelkezéseknek megfelelően kell feltüntetni. S a lényeg: „Az ország hivatalos nevének megváltoztatása a már forgalomban lévő érmék törvényes fizetőeszköz jellegét nem érinti, csak az új szabály hatálybalépésének időpontjától kibocsátásra és legyártásra kerülő érméket.” Magyarán: e téren a változásnak nincs extra költsége, csupán a verőszerszámon kell a feliratot módosítani.

Ám régi felirat így is marad elég. Például a határátkelőknél az országnévtáblák, több tízezer pecsét és úgynevezett 600 x 400-as domborított ovál címertábla, amelyet polgármesteri hivatalok, önkormányzatok, állami intézmények és hatóságok használnak, s belőlük egyet-egyet minden közintézmény összes bejáratánál ki kell rakni. Lecserélni persze csak azokat kellene, amelyeken a Magyar Köztársaság név szerepel, ha a címer nem változik.

Az egyik legjelentősebb hazai gyártó, a bonyhádi Ema-Lion Kft. az Indexnek elmondta: pillanatok alatt át tudnak állni az új táblák kvázi sorozatgyártására, több mint tízezer darabot képesek szállítani egy hónap alatt, ha szükséges. Egy a hivatalos szabványnak megfelelő, jó minőségű, valóban zománcból készült tábla nagyjából 10 ezer forintba kerül. Vagyis a táblacsere tízezer táblánként százmillió forintra rúghat.

S akkor még az útlevelekről, a személyi igazolványokról, jogosítványokról és lakcímkártyákról nem beszéltünk.

De nem is kell. Miután hosszú kérdéssort fogalmaztunk a KIM-nek a névcserék miatti várható költségekről és arról, hogy erről vannak-e számítások, Szijjártó Péter rövidre zárta a kalkulálást: „Magyarország neve nem változik meg, mindig is Magyarország volt, elhasználódásig semmilyen feliratot nem kell lecserélni.” Punktum.

A miniszterelnök szóvivőjétől kérdeztük azt is, személy szerint ki hozott döntést arról, hogy maradnak a régi feliratok, ám válasz nem érkezett.

Persze érthető a takarékosság. Az alkotmányozás eddig sem volt diadalmenet, s nem javítana a kormánypártok megítélésén, ha tekintélyesebb, kézzelfogható közpénzkiadással járna.

A miniszterelnök meg úgyis olyan pecsétet használ már most is, amilyen neki tetszik. Sima „Magyarország”-osat. Holott – ma még – a „Magyar Köztársaság” kormányát vezeti.

– Ez a dokumentumok érvényességén nem változtat. Az aláírás a döntő – igazít el Kolláth György alkotmányjogász. – Az ilyen gyakorlat „csak” a mentalitásra utal. A jogállam a törvények tiszteletét jelenti. Azokat akkor is betartjuk, ha rossznak találjuk őket, mindaddig, amíg meg nem változnak.
Kolláth egyébként úgy véli: nemcsak a sok tízmillárdos, de a „fillérbe sem fog kerülni” költségbecslés is végletes.

– A változtatásoknak mindenképp ára van. A baj az, hogy ezt nem önnek kellene megkérdeznie. Az alkotmány-előkészítő bizottságnak társadalmi és gazdasági hatástanulmányokat kellett volna készítenie, amelyben az ilyen jellegű kiadásoknak is szerepelniük illene. Most valójában ötletelnek, fogalmuk sincs, mi mibe kerül. És ezt felülről nehéz is kiszámolni. Például a kormányhivatalok, a rendőrség, az ÁNTSZ – az összes állami intézmény kalkulációit kellene összesíteni.
Az alkotmányjogász szerint más megközelítést kell alkalmazni a magángazdaságban és a közjog világában. Előbbi esetén – például a kereskedelemben – úgyis csak azok használhatják az ország hivatalos felségjelzéseit, akik erre engedélyt kaptak.

– Az állami működés során viszont minimum snassz, ha továbbra is a régi jelképeket használjuk. Nem alkotmánysértő, csak kevéssé elegáns. A pénzérmék, az okmányok nem fogják érvényüket veszíteni, hiszen van, aki még mindig a régi, lapozható személyi igazolványt használja. Más a helyzet azokban az esetekben, amikor az érvényesség az alaki követelményeken is múlik, például a Magyar Közlöny vagy a bírósági dokumentumok esetében.
Ilyenkor muszáj lesz cserélni. Amúgy pedig legfeljebb két néven fut majd az ország.

Halmai Gábor kurtán kommentál:
– Nem ez a legsúlyosabb gond az alkotmányozással.