Az a cég jelentette be a kormánymédiában egy új tantárgy iskolai bevezetését, amelyik a legnagyobbat nyerheti vele

2019. július 31., 08:19

Szerző:

Digitális kultúra néven új tantárgy kerülhet be a közoktatásba angolszász mintára - tudta meg a kormányközeli Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól. Azonban a cikk meglepő fordulatokat tartogat.

A napilap cikke úgy tűnik, hogy inkább Major Gábor cégéről, az alkotópedagógiai tananyagok fejlesztésével foglalkozó Makerspace.hu-ról szól: tananyagokat fejlesztenek ahhoz az uniós finanszírozású programhoz, ami a szakképzésben országszerte 60 alkotóműhely kialakítását tervezi, ahol gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, robotikát, 3D-s tervezést és nyomtatást, elektronikai programozást vagy éppen digitális varrást. Ezen kívül magán- és egyházi intézmények számára dolgoztak ki tananyagokat.

Lényegében egy PR-cikkbe csomagolva említést tettek az új tantárgyról a lapban, majd Major Gábor cégének fejlesztéseiről értekeztek, amiben szóba kerül, hogy mennyire jó lenne számára megragadni az állami fenntartású iskolákban.

Major, aki tehát részt vehetett az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásában és maga is érvelhetett az új tantárgy mellett. A cikkben is a reményét fejezte ki, hogy cége helyzete hamarosan változni fog, mert a 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben megjelenő digitális kultúra nevű új tantárgyhoz a tananyagaik pedig tökéletesen illeszkednek.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.