Árvíz: még baj lehet, ha a lassú apadás miatt átáznak a gátak

A Duna menti települések emberfeletti munkával készülnek a védekezésre. A gátak elkészültek, de így is okozhat még veszélyt a lassan apadó árvíz.

2024. szeptember 18., 09:36

Szerző:

A Népszava azt írja, Budakalászon mintegy ötezer homokzsákot töltöttek meg a Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi szakembereinek irányításával a kirendelt katonák, civil önkéntesek, a városgazdaság- és a városrendészet munkatársai és cserkészek, összesen körülbelül 150-en. Péterffy Gábor, a budakalászi önkormányzat kabinetvezetője azt nyilatkozta a lapnak, ha délutánra minden homokzsák a helyére kerül, nyugodtan várhatják a szombatra jelzett tetőzést. Az árvíz azonban még rejthet veszélyeket magában.

„Budakalászon 266 olyan ingatlan van az üdülőterületen, amely hullámtérbe, vagyis a Duna és a gát közötti területre épült, ezeket várhatóan érinteni fogja az árvíz. Ezeknek az ingatlanoknak 150 állandó lakója van, az ő védelmükről és elhelyezésükről igyekszünk gondoskodni” ‒ mondta Péterffy, és hozzátette, az itt élők vagy nyaralóval rendelkezők számára az önkormányzat a saját forrásból több ezer homokzsákot osztott szét, míg a partszakasz védelme állami feladat.

A Duna menti települések napok óta készülnek az árvízre

A Komáromhoz közel található Dunaalmáson szombat óta folyamatosan építik a gátakat, Makay Tibor polgármester elmondása szerint eddig minden nap körülbelül 150 önkéntes is segítette a munkát. Keddig 500 tonna homokot zsákoltak be, ami azt jelenti, hogy mintegy 46 ezer zsákot építettek be a gátakba.

Három helyszínen belterületen is kell védekezniük, a vasúti töltés alatti átjárókat lezárták, vagy gátat építettek mellé, így védve a töltés túloldalán található házakat. „A negyedik kritikus helyszín az Által-ér mederszakaszán van, itt az önkormányzat közösen védekezik az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal, éppen most épül egy 400 méteres mobilgát szakasz, ami további 400 homokzsákkal lesz megerősítve” – mondta Makay Tibor. A polgármester bizakodó, mert a szakemberek a péntek reggel 7 órára becsült tetőzést 8 méteren várják, a település védekezési magassága pedig 8 méter 30 centi, vagyis van még „tartalék” a gátakban. Mégsem nyugodhatnak meg a dunaalmásiak, mert

ha az apadás lassú lesz, napokig nagyon magas marad a vízállás, a gátak átázása és hosszú távú többletterhelése hordoz magában veszélyeket.

Neubauer Roland, Kismaros polgármestere a lapnak elárulta, hogy az első 30 ezer zsákot saját készletből tudta megoldani, múlt hét végén már a környező építőanyag kereskedőkkel, bányákkal, fuvarosokkal, elindult a homokszállítás is. Vasárnap pedig az önkormányzat megküldött igényei alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), elkezdte küldeni a további zsákokat, amiből így további 100 ezer érkezett. Kismaros 600 méteren védekezik, a polgármester tájékoztatása szerint 250-en vannak a védekezési vonalon, köztük a honvédség és a katasztrófavédelem emberei is. 

(Kiemelt képünk forrása: a Kismarosi Kikiáltó hivatalos Facebook oldala)