Angela Merkel 15 éve

Véletlenül alakult így, de nem elhanyagolhatók Angela Merkel 15 év előtti pártelnökké választásának körülményei. 2000. április 10.: CDU-pártkongresszus Essenben. Az elnökválasztás előtti utolsó szónok Hans Filbinger, Baden-Würtenberg miniszterelnöke volt. (Röviddel később le kellett mondania, mert kiderült, hogy hadbíróként még a háború utolsó évében is ítélt halálra katonaszökevényeket.) Filbinger beszédének fő tételei: a homoszexualitás paráznaság, az egyneműek házassága az alkotmány pervertálása; az abortusz gyilkosság, nem indokolja az anya életveszélye, a magzat feltételezett életképtelensége sem; meg kell őrizni a német társadalom homogenitását, a vendégmunkásoknak szerződésük letelte után haza kell térniük vagy ki kell őket toloncolni; a kettős állampolgárság alkotmányellenes; az iskolai tankönyvek túl nagy részt szentelnek a harmadik birodalom tárgyalásának.

Beszéde után a küldöttek tapsoltak. Néhány perccel később megválasztották ennek az ízig-vérig macsó pártnak új elnökévé a 45 éves, elvált, gyerektelen, a volt NDK-ból származó fizikusnőt, Angela Merkelt. Az eredmény azt bizonyítja, hogy ez a 19. század konzervatív gondolkodásában élő párt megérezte a változás szükségességét Helmut Kohl bénító, fantáziátlan negyedszázados elnöksége után. (Der Spiegel: „Mindenre ráül nagy fenekével, hogy alatta semmi se mozdulhasson.”) Egy szó mint száz: Merkel megválasztása merész lépés volt a konzervatív párt részéről.

Pártelnökké választásakor Merkel már nem volt ismeretlen a politikában. Fizikusi diplomája megszerzése után az utolsó, de már demokratikusan választott NDK-kormány miniszterelnöke, Lothar de Maizi?re helyettes szóvivője volt. Az újraegyesítés után Helmut Kohl azért vette át kormányába, mert az egyensúly miatt szüksége volt egy keletnémet származású nőre. Nem volt nagy véleménnyel róla. Csak úgy beszélt Merkelről, hogy „a lány odaátról”. Olyan minisztériumokat bízott rá, amelyeket nem tartott fontosnak: természetvédelem, ifjúságpolitika. A pártban, ahol először csak „az NDK-s csirkének” vagy kvantumelméletből írt doktori értekezése miatt „okostojásnak” hívták, lassan dolgozta fel magát a főtitkári posztig. Ebben a minőségében írta meg 1999 decemberében híres, Helmut Kohl lemondását követelő cikkét: „Tizenhat év elég volt, kancellár úr.”

Mára a német kereszténydemokrata párt egy, a kor követelményeihez igazodó, de egyes tendenciáit nem fenntartás nélkül elfogadó modern, konzervatív párt lett. Ezzé tette Angela Merkel. Olyanná, amely kezdeményezte vagy mindenkori koalíciós partnere (SPD, FDP) javaslatára támogatta a 21. század német társadalmának felépítését. Jelszavakban: új családpolitika, a családi pótlék és a bölcsődei helyhez való jog törvénybe iktatása; a nők egyenjogúsítása minden téren (bérük felzárkóztatása a férfiakéhoz, arányszámuk növelése a politikában, a közigazgatás és ipar vezető pozícióiban); a kötelező katonai szolgálat eltörlése, helyette egyéves szociális munka; természetvédelem, az atomerőművek fokozatos leállítása, az alternatív elektromosáram-termelés (nap, szél, víz) fokozott támogatása; faji, nemzeti, vallási kisebbségvédelem.

Merkel külön minisztériumot szervezett a bevándorlók, vendégmunkások integrációjának elősegítésére. Az ő kormányában kapott helyet az első migrációs hátterű miniszter. Megbízást adott új bevándorlási törvény kidolgozására, amelynek része a kettős állampolgárság bevezetése is. (Helmut Kohl idején még az volt a lakosságcsökkenés megállításának jelszava, hogy „Kinder statt Inder”, szabad fordításban: indiai bevándorló helyett német gyerek.)

Ezzel a politikával Merkel az ország legerősebb politikai erejévé tette a CDU/CSU-pártszövetséget. Mikor pártelnökké választották, az SPD hat százalékkal megelőzte a CDU-t. Ma tizenöt százalékkal van a kereszténydemokraták mögött. Akkor SPD-s volt a kancellár, az államelnök, a parlament elnöke. Ma mindhárom hivatalt CDU-politikus tölti be.

„Semmi sem sikeresebb a sikernél” – mondta a diplomatakirály Talleyrand. Merkel sikeres. Sikere kettős alapon nyugszik. Az egyik, hogy politikájában harmonizálni tudja a különböző világnézeti irányzatokat. „Egyszerre vagyok liberális, konzervatív és kereszténydemokrata” – mondta. A másik erőssége fizikusi előképzettségén alapul. Óvatos, ezért sokszor lassúnak tűnik. Döntéshozatal előtt megvitatja munkatársaival a pró és kontra érveket. Míg a legtöbb politikus legfeljebb a következő választásokat tartja szem előtt, Merkel távlatokban gondolkodik. Megfontolja, hogy annak, amit ma mond, milyen jelentése lesz holnap, holnapután.

Pártjában respektálják. Egyre többen a szociáldemokrata választók közül is. A legutóbbi választások estéjén mondta mikrofonba egy idős hölgy: „Merkelt választottam, mert olyan jó szociáldemokrata politikát folytat.” Amikor a riporter figyelmeztette, hogy Merkel CDU-politikus, a hölgy vállat vont: „Nem érdekel, hogy hova tartozik. Azt szeretem, amit tesz.” A riport ma politológiai tananyag. Tükrözi a pártkötődések lazulását, a pártok közötti átjárás növekedését Európa-szerte.

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés Németországban, hogy mi lesz Merkel után. Pillanatnyilag egyik pártban sincs senki, aki méltó utóda lehetne. Valószínű, hogy harmadszor is indul 2017-ben. Ez ellentmondana a demokratikus váltógazdasági elvnek. Ezért a legtöbb országban két periódusra korlátozzák az államelnök vagy a kormányfő hivatali idejét. Így próbálják megakadályozni, hogy egy személy és csapata túlságosan befészkelje magát a politikai, gazdasági és társadalmi életbe. Németországban nincs ilyen szabály. Ha Merkel mégis indulna, valaki ugyanolyan levelet fog írni neki, amilyet ő intézett annak idején Helmut Kohlhoz: „Tizenhét év elég volt, kancellár asszony.”