Aleksandar Vučić szerint az a baj, hogy egy macska vagy kutya több like-ot kap a közösségi médiában, mint egy kisgyerek

Magyarország modell Szerbia számára – mondta Aleksandar Vucic szerb államfő csütörtök este a Budapesti Demográfiai Csúcs alkalmából tartott gálavacsorán. Novák Katalin köztársasági elnök házigazdaként azt emelte ki, hogy a két országot stratégiai partnerség fűzi egymáshoz.

2023. szeptember 15., 09:45

Szerző:

A szerb államfő hangsúlyozta, sokat tanultak Magyarországtól, és köszönik az elkötelezettséget, a Szerbiának nyújtott támogatást. A magyar köztársasági elnök úgy fogalmazott: „Aleksandar Vučić a kezdetektől velünk van”. Magyarország és Szerbia mostani viszonya jól mutatja, miként volt képes a két ország túllépni a történelmi tragédiákon és eseményeken, és „példamutató módon összefűzni erőit”. 

Hozzátette: közös reményük, hogy képesek lesznek megfelelni a demográfiai kihívásoknak. A szerb államfő a kétnapos budapesti tanácskozással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbia nagyon rossz helyzetben van, de talán mégsem annyira, mint néhány évvel ezelőtt.

„Növeltük az anyáknak, illetve a gyerekek után járó pénzügyi támogatást, ami az elmaradottabb, szegényebb régiókban hozott eredményeket, a nagyvárosokban azonban sajnos nem sikerült előrelépnünk a demográfiai mutatókban”

– mondta, Aleksandar Vučić szerint további támogatásokat kell biztosítani a családok, a hagyományos értékek védelméért.

A demográfiai csúcson csütörtökön elhangzott beszédek, köztük Novák Katalin felszólalása is ebbe az irányba mutatott – mondta. Hozzátette, jelentős figyelmet kell fordítani arra a harcra is, amelyre a közösségi médiában tapasztalható negatív tendenciák miatt van szükség.

Egy példát említve különösnek nevezte, hogy egy macska vagy egy kutya több like-ot kap, mint egy kisgyerek. 

A szerb államfő azt mondta, új utakra, elgondolásokra van szükség, hogy áttörést lehessen elérni, ezért ajánlja mindenkinek a mostani, már ötödik alkalommal megszervezett budapesti konferenciát. „Brüsszeli programom miatt csak késve tudtam Budapestre érkezni, de rögtön találkoztam Orbán Viktor miniszterelnökkel” – mondta. „A szerb-magyar kapcsolatok minden tekintetben történelmi csúcsponton vannak” – jelentette ki, hozzáfűzve, sokat tanulnak a magyar emberektől, „követendő modell számunkra, amit Magyarország tesz”.

(Kiemelt képünkön:Budapest, 2023. szeptember 14. Aleksandar Vučić szerb elnök beszél az V. Budapesti Demográfiai Csúcs résztvevői tiszteletére rendezett díszvacsorán a Magyar Zene Házában 2023. szeptember 14-én. MTI/Bruzák Noémi)

Tizenöt emberéletet követelt már idén a figyelmetlenség és a szabályok megszegése - közölte honlapján szombaton a MÁV, körültekintő közlekedésre kérve az utazókat. A MÁV-csoport adatai szerint vasúti átjárókban idén eddig 16 baleset történt, öttel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában, ezek közül egy halállal végződött, három súlyos sérülésekkel járt.