Áder visszarúgta a médiatörvény módosítását

Erre mindössze azért került sor, mert az államfő eljárási hibára lett figyelmes, egyébként közölte, alkotmányos szempontból kifogástalannak találja a módosítást. Az eset azért számít mérföldkőnek, mert másfél éves hivatali ideje alatt Schmitt Pál nem küldött vissza a parlamentnek egyetlen elfogadott jogszabályt sem.

2012. május 31., 09:05

A levélben – amelyben az Országgyűlést tájékoztatta döntéséről – Áder János emlékeztet arra, hogy az alaptörvény az államfő feladatkörébe utalja a törvények aláírását és kihirdetését. Ehhez az elnöknek meg kell vizsgálnia, hogy a jogszabályok formai, tartalmi és közjogi érvényességi szempontból maradéktalanul megfelelnek-e az alaptörvénynek.

„Ezzel a kötelezettséggel összhangban megvizsgáltam az Országgyűlés által 2012. május 24-én elfogadott, »A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról« szóló törvény tartalmi alkotmányosságát, és azt minden tekintetben kifogástalannak találtam. Megállapítottam, hogy a törvény ebből a szempontból maradéktalanul alkalmas arra, hogy aláírjam és kihirdessem” – fogalmaz levelében az államfő.

„Ezt követően megvizsgáltam azt is, hogy a törvénymódosítás kétséget kizáróan eleget tesz-e az alkotmányosság minden formai kritériumának, és megállapítottam, hogy ebből a szempontból is minden tekintetben alkalmas arra, hogy aláírjam és kihirdessem. Végül, de nem utolsó sorban megvizsgáltam azt is, hogy a törvény elfogadása minden tekintetben Házszabályszerűen történt-e. E tekintetben meg kellett állapítanom, hogy a törvény elfogadása során az Országgyűlés – egyetlen esetben ugyan, de – eljárási hibát vétett, mely hiba következtében felvetődik a törvény közjogi érvényességének kérdése” – olvasható Áder János levelében. Emiatt az elnök úgy döntött, lehetőséget biztosít az Országgyűlésnek arra, hogy a hibát mielőbb orvosolja.

„Ezt kívánja a jogbiztonság és az alkotmányosság elve. Őszintén hiszem, hogy Magyarország alapvető érdeke, hogy se most, se a jövőben se tartalmi, se formai, se eljárási okkal vagy indokkal soha, senki, semmilyen formában se kérdőjelezhesse meg eme sarkalatos törvényünk érvényességét” – fogalmaz az államfő. Áder János leszögezi: amennyiben az Országgyűlés a hibát orvosolja, készen áll a törvény haladéktalan aláírására és kihirdetésére.

Áder már megválasztása után

leszögezte, „ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni”.