A váci tankerület megduplázta a tanárok munkába járási költségtérítését, majd mégsem

A jelenlegi támogatás mértéke még a kormány által előírt, kilométerenkénti minimum összeget sem éri el. 

2023. február 27., 11:41

Szerző:

Január végén jelentette be a kormány, hogy duplájára emelik a munkába járás támogatását, tehát akár 30 forintot is kaphatnak kilométerenként a munkavállalók, de minimum a díj 60 százalékát, 18 forintot kötelező lesz kifizetni számukra. Az emelt összes visszamenőlegesen, már januárra is érvényessé vált. A 444-nek nyilatkozó pedagógus, Babinszki Márta szerint a bejelentéssel párhuzamosan a váci tankerület is jelezte, hogy 15 forintról 30-ra emelkedik a támogatás összege, de a történet váratlan fordulatot vett. 

„Alá is íratták velünk a januárra vonatkozó elszámolást, amin már az új, 30 forintos összeg szerepelt, aláírta, lepecsételte az igazgató is” – mondta a portálnak, a vonatkozó dokumentummal is alátámasztva szavait Babinszki Márta. A következő héten arról tájékoztatta az Áprily Lajos Általános Iskola tanárait az igazgató, hogy a tankerület mégsem fizet annyit, és januárra új elszámolást kell aláírniuk, továbbra is 15 forintos kilométerenkénti összegről – írja a lap. Az emelés visszavonását nem indokolta meg a tankerület. „Ezen mélységesen felháborodtam, és közöltem, én már aláírtam múlt héten a 30 forintos papírt, kérem azt beküldeni. Nem írok alá újabb papírt, főleg nem olyat, ami számomra hátrányos. Erre közölték velem, hogy azt a papírt kidobták” – mesélt a történtekről Babinszki. 

Babinszki, akinek a benzinárstop eltörlésével jelentősen megnőttek a munkába járás költségei nem hagyta annyiban a dolgot, az emelt összegű elszámolást bizonyító iratot elküldte a váci tankerület vezetőjének. A történtekre magyarázatot is kapott tankerület vezetőjétől, Verebélyi Ákos Gábortól, aki a vonatkozó jogszabályt taglalva azt írta, hogy annak megfelelően 15 helyett 18 forintos – tehát a kötelező minimum – költségtérítést fizetik a jövőben. A tankerületek saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy megadják-e a 30 forintos kilométerenkénti költségtérítést. Babinszki úgy tudja, hogy a váci tankerület összes intézményében egységesen csupán 18 forintot fizetnek februártól, miközben más tankerületek megadták a maximumot, tehát a 30 forintot kilométerenként. 

(Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)