A Polt Péter által vezetett ügyészség meg sem próbálta beszerezni a Malév-székház adásvételének iratait

2018. szeptember 20., 14:46

Szerző:

A Büntetőeljárási törvényre hivatkozva Polt Péter elismerte: az ügyészség lényegében a feljelentőtől várja a nyomozóhatósági feladatok érdemi részének elvégzését. Ez derül ki legalábbis a Tóth Bertalan szocialista pártelnök-frakcióvezetőnek adott írásbeli válaszából.

A Malév-székház megvásárlása ügyében különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés vétsége miatt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke tett feljelentést. A politikus arra hivatkozott, hogy az V. kerületi épületet a magyar állam 2,6 milliárd forintért vásárolta meg, miközben az ingatlan 2017-es könyv szerinti értéke csak 678 millió forint volt.

Az ingatlant 2004-ben 700 millió forintért árulták, 2011-ben pedig az Atrium House Kft. már 1,7 milliárd forintért hirdette meg. Először az Erste Ingatlanfejlesztő Kft., majd 2015-ben a Závodszky Zoltán érdekeltségében lévő Atrium Estate Kft. vásárolta meg az épületet. Tóth Bertalan viszont arra hivatkozik, hogy az ingatlan volt tulajdonosának 2017. évi beszámolója szerint a befektetett tárgyi eszközök értéke 675,8 millió forint volt, így az állam által fizetett körülbelül 2600 millió forint túlzó, a kettő különbözete lehet a vagyoni hátrány mértéke. 

A pártelnök – mint azt akkor a 168 Órának indokolta – azért döntött a feljelentés mellett, mert a Miniszterelnökség olyan céggel szerződött, amely 50 százalékban egy Belize-ben bejegyzett offshore cég tulajdonában áll. Ezzel véleménye szerint megvalósult a hűtlen kezelés vagy a hanyag kezelés tényállásának a kötelezettségszegésre vonatkozó tényállási eleme.

Az alaptörvény szerint ugyanis központi költségvetésből csak olyan szervezetnek lehet fizetni szerződés alapján, amelynek tulajdonosi szerkezete és tevékenysége is átlátható.

A volt székház a Sofitel Chain Bridge Budapest Hotel mögött található az Apáczai Csere János utcában. Az amerikai szállodalánc szintén meg akarta vásárolni az épületet. Értékes területen található, 3429 négyzetméter alapterületű.

Elővásárlási jogával élve 8,2 millió euróért, azaz több mint 2,5 milliárd forintért megvenné a volt Malév-székházat
Fotó: Google Street View

A pártelnök több kormányzati szervet megkeresett az ingatlanvásárlással kapcsolatban, közérdekű adatigényléseket és írásbeli kérdéseket nyújtott be. Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert is megkérdezte ezzel kapcsolatban. A miniszter válaszában azt írta, hogy törvény szerint az államnak elővásárlási joga van olyan ingatlanok esetében, amelyek a kulturális örökségvédelméről, illetve a világörökségről szóló törvények hatálya alá esnek. 

Tóth Bertalan feljelentését az annak elbírálására kijelölt Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2018. augusztus 27-én elutasította. Mint most az MSZP-elnök írásbeli kérdésében ismerteti: az ügyészségi határozat rögzíti, hogy a hamis magánokirat vétségének gyanúja azért nem áll meg, mert sem az adásvételi szerződés, sem az átláthatósági nyilatkozat nem áll rendelkezésre.

Éppen ezért fordult Polt Péterhez azt tudakolva, a dokumentumok hiányának az-e az oka, hogy az ügyészség meg sem próbálta beszerezni ezeket, így lényegében az ügyészség a feljelentőtől várja a nyomozó hatósági feladatok érdemi részének elvégzését, vagy a vádhatóság megpróbálta beszerezni az átláthatósági nyilatkozatot, de – mivel az esetlegesen nem létezik, ezért – az nem áll rendelkezésre.

Polt Péter a válaszában azt írta: „A Képviselő Úr a kérdésében említett adásvételi szerződést és az átláthatósági nyilatkozatot a feljelentéséhez nem csatolta. Azok beszerzésére az ügyészségnek a feljelentés kiegészítése sem biztosított törvényes lehetőséget, mert a Be. 380. §­ ának (2) bekezdése kizárólag a feljelentőtől teszi lehetővé okiratok beszerzését.

Mivel az okiratok feljelentőtől való beszerzésére nyilvánvalóan nem volt lehetőség, a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészségnek a feljelentést el kellett utasítania.”

Ugyanakkor a legfőbb ügyész megnyugtatta az MSZP elnök-frakcióvezetőjét, közlése szerint a kerületi ügyészség a feljelentés elutasításával egyidejűleg a bűncselekmény gyanújának a megállapítása végett egy előkészítő eljárást rendelt el, amelynek határideje 2019. február 27. napja.

„Az előkészítő eljárásban kerülhet sor a Képviselő Úr kérdésében megjelölt okiratok beszerzésére” – írta Polt Péter, magyarán a vonatkozó dokumentumok beszerzését a vádhatóság a feljelentő Tóth Bertalanra bízná, akinek azonban még képviselői jogosítványai ellenére sem feltétlenül sikerül majd ezeket pereskedés nélkül beszerezni.