A pécsi Magnum

Szavakat senki nem talál, a döbbenet az egész városon úrrá lett. A rémtett után már néhány perccel özönlöttek a hírek SMS-ekben és a közösségi oldalakon: a pécsi egyetem Biofizikai Intézetében történt a lövöldözés, egy elsőéves gyógyszerészhallgató a laborgyakorlaton, miután egyelőre tisztázatlan körülmények között konfliktusba került csoporttársaival és tanárával, kirohant az óráról, betárazta a hátizsákjában tartott kilenc milliméteres parabellum pisztolyát, és visszatérve, válogatás nélkül tüzelni kezdett csoporttársaira.

A kaposvári D. Miklós, akit a mellkasán értek a lövések, azonnal meghalt. Barátja, a csurgói F. Gergő a hátán és a hastájékán sebesült meg életveszélyesen. Az ámokfutó ezután rálőtt tanárára és a folyosón egy takarítónőre – mindkettejüknek súlyos sebeket okozva –, majd elhagyta az épületet. Fegyverrel a kezében átvágott a campus parkján az egyetemi óvoda mellett, és a „400 ágyas” klinika hetedik emeletén, a kórházi büfénél állt meg. Onnan telefonált: feladta magát. A készenléti egység ott fogta el a síró, magába roskadt gyilkost.

Ahogy terjedt a hír, hogy egy kaposvári egyetemista az áldozat, szinte pánik tört ki a városban: ezernél is többen járnak onnan a szomszédos egyetemi fakultásokra. Szülők százai hívták kétségbeesetten gyerekeiket, akik közül sokan így tudták meg, mi történt néhány méterre tőlük az elmúlt percekben.

Összehasonlítva a közelmúlt külföldi eseményeivel, kevés gyorsabb lefolyású dráma volt az egyetemi lövöldözések történetében, mint a pécsi. A kilenc milliméteres gyilkos fegyver tárjában lévő tizenötből tizenkét golyót kilőtt G. Ákos, és hátizsákjában a rendőrség tájékoztatása szerint még rengeteg lőszer volt. Idén márciusban a németországi Winnendenben lövöldözött egy diák, ő tizenöt embert gyilkolt meg. A világ számos pontján csapott le a közelmúltban – a média sugallata szerint egyre gyakrabban – ámokfutó, gyilkos lövöldöző, ártatlan fiatal áldozatok sorát hagyva maga után.

A kaposvári D. Miklós az idén érettségizett a kaposvári Táncsics Gimnáziumban, ott, ahol tavaly májusban egyszer már átéltek hasonlót: két diák bestiális módon megölte osztálytársukat, mert – mint a bíróságon vallották – „idegesítette őket”. Most ismét gyászol a gimnázium: Miklós gyógyszerészhallgató lett, akárcsak bátyja, a családi patikavállalkozás reménybeli továbbvivője. A kedves, életvidám fiú, futball- és Chelsea-rajongó.

Csoporttársáról, aki a gyilkos lövéseket leadta, jóval kevesebbet tudunk. Bár ellentmondó hírek szólnak erről, személyiségzavarának, viselkedésének nyilvánvalóan fel kellett volna tűnni a környezetében. Huszonhárom évesen, harmadszor futott neki az egyetemnek, korábban a kémia szakon próbálkozott, de a vizsgákig nem jutott el. Zárkózott volt, időnként agresszív. Barátai nem voltak. Így azt sem tudta senki, hogy lövészetre jár, és fegyvere van.

Nem is akármilyen, egy kilenc milliméteres. És ez az első kínzó kérdés: hogyan lehet ma egy huszonéves diáknak – legálisan – ilyen fegyvere? A válasz korántsem egyértelmű. G. Ákos egy lövészklub tagja volt, az Első Pécsi Polgári Lőegyleté, ahol egyes hírek szerint az úgynevezett szituációs lövészetet gyakorolta, ehhez pedig „kell” az egyik legnagyobb kaliberű, gyorstüzelő kézifegyver. Itt ugyanis terroristafigurákat kell kilőni úgy, hogy az időnként fel-felbukkanó túszalakok sértetlenek maradjanak.

Hangokat hallott

A fegyvertartás kérdése mindig akkor kerül elő a közbeszédben, amikor ehhez hasonló ügyek történnek: bizonyos szempontból a mostani lövöldözésre legjobban egy kaposvári ügy emlékeztet: az 1998-ban meggyilkolt pszichiáternőé, amelyről a 168 Óra is beszámolt. A gyilkos, aki korábban páciense volt, üldözte szerelmével, majd egy éjszaka a családjuknál albérletben lakó férfitól, aki szintén sportlövész volt, ellopott egy legálisan tartott 45-ös Magnumot, és éjszaka a kórház területén több lövéssel megölte a doktornőt.

Ennek az esetnek a kapcsán is felvetődött, hogy szigorítani kéne a fegyvertartás szabályait, aztán maradt minden a régiben. S bár többször felmerült, a hatóság és a szakemberek szerint megoldhatatlan az a javaslat, hogy – mint a rendszerváltás előtt – a sportcélokra tartott fegyverek őrzéséről és tárolásáról a lőegylet gondoskodjon.

A doktornő gyilkosát, bár pszichotikus állapota nyilvánvaló volt, és változó rendszerességgel kezelés alatt is állt – hasonlóan G. Ákoshoz –, elítélték, mert állapota nem akadályozta tette következményeinek mérlegelésében. Ez a közeljövő nagy kérdése G. Ákos esetében is. Az első szakértői vizsgálat, amely az előzetes letartóztatáshoz szükséges, skizofréniára utaló jeleket állapított meg – a lövöldöző diák hangokat hallott. Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektorának nyilatkozata szerint „az elsődleges vélemények szerint a latens skizofréniában szenvedő diáknál aktiválódott a betegség: aktív státusba került, és ez váltotta ki a tragédiát”. Ez viszont kizárná a felelősségre vonást.

Játék a valóság

G. Ákos szüleivel élt. Édesapja sokat volt távol, hajón dolgozott, édesanyja adóhivatali tisztviselő. A fiú a hírek szerint váltogatta pszichiátereit, mindig máshoz járt, így azok nem tudták állapotát teljes mélységében feltárni. Antidepresszánsokat szedett, ezek nyomai kimutathatók voltak a vérében. Kérdés, hogy bármilyen orvosi felügyelet megelőzhette volna-e a bajt, mert úgy tűnik, ő már korábban a saját kezébe vette sorsát. Állítólag szülei lövészszenvedélyéről sem tudtak, ahogy arról sem: fegyvere van. Ez, minthogy együtt éltek egy társasházi lakásban, nehezen hihető.

Az Első Pécsi Polgári Lőegylet egy kertvárosi címen van bejegyezve. Képviselője, Gadó György szerint a fiúnak tavasz óta volt engedélye nagy kaliberű maroklőfegyverre. A klub tagjai és vezetői nem vettek észre semmi különöset a csendes, udvarias fiatalemberen, „közepesen tehetséges lövész volt” mondják.

Csoporttársai, ismerősei azért azt is tudták róla, hogy a GTA (Grand Theft Auto) nevű számítógépes játék „szerelmese” volt, amelyben járókelőket gázolni éppúgy lehet a nagy felbontású, színes, élethű mozgóképeken, mint rendőrökre vagy egy üzletközpont látogatóira lövöldözni. A pszichotikus állapot és a fegyverhez való hozzáférés mellett általában ez a harmadik kritikus pont a hasonló eseteknél: a többség azon a véleményen van, hogy ezek a játékok – különösen kóros személyiség esetében – alkalmasak az agresszió felébresztésére, a játék és a valóság határa pedig lassan elmosódik.

Ahogy a fegyvertartás szigorításánál, úgy ennél is van ellenvélemény: a játékok egészséges személyiségnél éppenhogy levezetik az agressziót – mondják. Játékoskörökben a GTA-hívőket tartják a legagresszívabbaknak: a CS (Counter Strike) egyszerű kommandósjáték, a WoW, (World of Warcraft) pedig egy virtuális világ, tízmilliónyi szereplővel. E két utóbbinak – a játékosok szerint – nem a gyilkolás a lényege. Betiltani azonban – a lőfegyverekhez hasonlóan – szinte lehetetlen lenne bármelyiket is.

De már a jó ízlés határai sem igazán élesek, amit az ügy visszhangja is tanúsít. A legkevésbé még az bántó, ahogy a fegyvertartást ellenzők és pártolók összecsapnak, vagy ahogyan mások purifikátori vehemenciával tiltanák be ezeket a számítógépes játékokat. Az már inkább, hogy a Fidesz–KDNP képviselője, Simicskó István a kormány lejáratására használja fel a tragikus esetet. Szerinte „terjed a brutális erőszak az országban, melytől a kormány nem tudja megvédeni az embereket”. Bárhogy kutattuk, nem leltük Simicskó úr nyilatkozatát például a 2002-es, nyolc áldozatot követelő móri bankrablás idején...

Mindezt egy felelős politikus engedi meg magának. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy némely internetes fórumokon – következtetéseket vonva le G. Ákos vezetéknevéből – már „zsidó terrorról” beszélnek.

Ilyenkor érezni igazán, milyen védtelen, sérülékeny, ingatag a világunk. Nincs igazi, frappáns fordulatokba foglalható tanulságuk a dolgoknak, nincs vigasztalás a gyászoló családoknak, nincs biztatás a halálra rémült diákoknak, hogy ne féljenek a kari folyosón szembejövő hátizsákostól.

Megmarad, beépül. Ennyivel többet cipelünk tovább.