A nyolc kirúgott tanárból hat a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanított

A Belügyminisztérium nyolc tanárnak szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát. Az Eötvös József Gimnáziumól és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból egy-egy tanárt, míg a Karinthy Frigyes Gimnáziumból hatot rúgtak ki.

2022. november 30., 17:01

Szerző:

Az Eötvös József Gimnáziumból egy fiatal matematika–biológia szakos tanárt rúgtak ki, a Karinthy Frigyes Gimnázium elbocsátott hat pedagógusa között végzős osztály osztályfőnöke is van, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból egy angol szakos tanárt bocsátottak el, tudta meg a Telex.

Az ATV elérte a Karinthyból kirúgott francia szakos tanárát, aki elmondta, hogy szolidaritásként tíz tanár nem fogja felvenni holnap a munkát, de a létszám folyamatosan nő. A gimnáziumban tanító hat tanárból négyen az igazgatón keresztül értesültek a döntésről, míg ketten szabadságon voltak, ők nem kapták meg a kirúgásukról szóló levelet. Az ATV által megkérdezett tanár elmondta, hogy már többször is részt vett polgári engedetlenségben és amikor belekezdett, akkor számított rá, hogy ez megtörténhet, most mégis váratlanul érte a hír.

Tüntetés is lesz fél hatkor a Belügyminisztérium előtt

„El a kezekkel a tanárainktól! Elég a megtorlásból!” címen tüntetést jelentettek be szerdán, 18.30-ra a Belügyminisztérium József Attila utcai épülete elé Budapest belvárosában. A tüntetést, amit a Facebook-esemény tanúsága szerint a Tanítanék! Mozgalom szervez az ellen a lépés ellen tiltakozik, hogy szerdán délután a Belügyminisztérium bejelentette, utasította az illetékes tankerületi vezetőket nyolc budapesti középiskolai tanár elbocsátására.

(Kiemelt kép: Diáktüntetés az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján Budapesten, 2022. október 23-án. Fotó: Pásztor Csaba / 168.hu)