A népszerűtlen iskolák járnak jól a sok elsőssel

Véget vet a „szeret még játszani a gyerek, hagyjuk az óvodában” korszaknak az új köznevelési törvény. Az iskolák egy részének egyenesen jól jön majd a sok új elsős, a körzeti iskolák bajban lehetnek.

2012. november 25., 21:31

„Eleve annyi gyerek jelentkezik hozzánk, ami meghaladja a férőhelyek számát, így ha több beiratkozó jön tavasszal, akkor sem kell igazán új helyzettel szembenéznünk” – nyugtázta meglehetősen higgadtan az egyik belvárosi általános iskola igazgatója a jövő januártól életbe lépő új köznevelési törvény hozta változásokat. A módosítások értelmében ugyanis jövő szeptembertől már azok a gyerekek is tankötelesek, akik csak augusztus 31-én lesznek hatévesek, várható tehát, hogy jóval többen kezdik majd meg az általános iskolát. Korábban ez a határidő május 31-e volt. Az óvodavezetőknek, illetve a szakértői bizottságnak azonban megmarad a lehetősége, hogy ha a gyerek nem áll készen, még egy évet az óvodában tartsák. Az új köznevelési törvény módosítja a tankötelezettség időtartamát is: az óvodai nevelés hároméves kortól kötelező, a felső korhatár pedig 16 évre csökken.

A törvénymódosítás az úgynevezett „szeret még játszani a gyerek” korszak végét jelentheti, mert bármennyire is szeretnének az óvodák elnézőek lenni, ha a hatéves gyerek érettnek bizonyul az iskolakezdésre, el fogják küldeni, mert különben nem lesz hely a belépő gyerekeknek, írja az

Origo.

Sokan jelentkeznek egy másik V. kerületi általános iskolába is, azonban az igazgató azt mondta, hogy szinkronban van azoknak a száma, akik valóban hozzájuk akarják beíratni a gyereküket, és azoké, akiket fel is tudnak venni. Ők nem tartanak tőle, hogy „tumultus lenne” a törvénymódosítás miatt. Az egyik fővárosi két tannyelvű általános iskola igazgatója azonban szinte biztos benne, hogy gondot fog okozni a több belépő gyerek: „Négy éve küzdünk azzal, hogy a beiratkozás napján egy órával a kezdés előtt már ott toporog ötven szülő, sorszámot kell osztanunk.” Ennek ellenére azt mondja, ezek csak technikai jellegű kérdések, nem ezek a fontosak, hanem az, hogy annak a gyereknek kell iskolába menni, aki valóban iskolaérett.

A dolog kétélű, mert nagyon sok olyan iskola van az országban, ahol épp azzal küzdenek évek óta, hogy kevés a gyerek, nekik kifejezetten jól jöhet, hogy jövőre több lesz az elsős – érvelt több iskolaigazgató is. Felvetésünkre egy hatéves kisfiú édesanyja a lapnak úgy reagált: tart tőle, hogy a népszerű iskolákba felvételizni akaró gyerekek megnövekedett száma miatt végül módosítják majd a körzethatárokat, és egy olyan, rosszabb hírű iskolába kell vinnie a gyerekét, „amitől borsódzik a háta”. Ezzel egyetértett Hámori Veronika, a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatója is, aki szerint a beiskolázás a körzeti iskoláknál okozhat majd nagyobb gondot, hiszen ott fel kell venni a körzetbe tartozó gyerekeket, a sok új gyerek miatt talán új osztályt is kell majd indítani.