A nap vicce: a Fidesz szerint a Soros-szervezetek a törvények megkerülésére buzdítják a migránsokat

2018. november 15., 16:54

Szerző:

Megdöbbentő és felháborító, hogy a „Soros-szervezetek” a törvények megkerülésére buzdítják a migránsokat – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva csütörtökön Budapesten.

Hidvéghi Balázs azt mondta, egy most nyilvánosságra került, rejtett kamerával készült felvételen az egyik „Soros-szervezet” arra okítja a migránsokat, hogyan vezessék félre a menekültügyi hatóságokat, kerüljék meg a törvényt és mondjanak magukról mást, mint a valóság. Hozzátette, hogy a felvételen elhangzik, hogy üldözött kereszténynek érdemes mondani magukat, és tanítják is az imádkozást. (A szervezet mindezt tagadja, szerintük manipulatívan összevágott felvétellel akarnak uszítani a menekültek ellen. Amúgy semmi nyoma annak, hogy bármi közük lenne Soros György bármilyen alapítványához.)

Hidvéghi szerint a felvétel bizonyíték arra, hogy „a Soros-hálózat” tudatosan hazudni tanítja a migránsokat, és jó, hogy nyilvánosságra került a felvétel,

mert a nyilvánosságot tájékoztatni kell arról, mi zajlik Európa határainál.

A közlemény különösen vicces annak fényében, hogy épp a napokban szökött Magyarországra a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki börtönbüntetése elől. A volt kormányfő útlevéllel sem rendelkezik, ezért rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogyan léphette át a macedón–szerb, és a szerb–magyar határt. Ahogy a Magyar Helsinki Bizottság felhívta rá a figyelmet, a jogszabályok szerint Gruevszkinek jelenleg valamelyik tranzitzónában kellene várakoznia menedékjogi kérelmének elbírálására. Gruevszki azonban Budapesten tartózkodik. 

Határátlépéséről ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt közölte, hogy Gruveszki Magyarország egyik külképviseletén tett szándéknyilatkozatot arra, hogy menedékkérelmet kíván benyújtani. A kancelláriaminiszter azt nem árulta el, hogy melyik ország nagykövetségén vagy konzulátusán jelentkezett be a hazájában körözés alatt álló macedón exkormányfő. Arra a kérdésre, hogy miképpen hagyhatta el Macedóniát a vesztegetési botránya miatt kétéves börtönbüntetésre ítélt Gruevszki, akinek a macedón hatóságok tavaly júliusban bevonták az útlevelét, a tárcavezető úgy felelt, a magyar hatóságoknak semmi közük ahhoz, hogyan hagyhatta el országát a volt miniszterelnök, ráadásul a balkáni országok között útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal is lehetséges átlépni a határokat.

Ma a 24.hu megkérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt a Várkert Bazár előtt az ügyről. Azt kérdezték tőle, hogyan lehetséges, hogy egy macedón bűnöző illegálisan érkezett az országba, és nincs a tranzitzónában.

– Ez egy jogi kérdés, hát forduljon a jogászokhoz!

– felelte a jogász végzettségű miniszterelnök.

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.