A milliárdos támogatások ellenére romlik a romák helyzete

Az Európai Parlament 2006 és 13 között 26,5 milliárd eurót fordított különleges romaprogramokra, a földrészen élő 10-12 millió roma helyzete azonban csak tovább romlott – írja a Berliner Zeitung. A lap szerint Magyarországon a roma gyerekek számára törvényesen nehezítik meg a szabad iskolaválasztást.

2015. március 6., 09:20

Egy brüsszeli tanácskozáson két zöld képviselő
kezdeményezésére mérték fel a népcsoport viszonyait. Magyar részről Daróczi Gábor azt hangsúlyozta, hogy nem minden a pénz, mert közben a hátrányos megkülönböztetés egészen
legális formáit lehet megtapasztalni. Így Magyarországon a roma gyerekek számára törvényesen nehezítik meg a szabad iskolaválasztást. A kicsik kétharmadát kirekesztik a
képzésből, éspedig oly módon, hogy megakadályozzák számukra a bejutást a gimnáziumba, illetve speciális tanintézményekbe irányítják őket.

Daróczi beszámolt arról is, hogy amikor az általa
képviselt Versitas Alapítvány a fentiek miatt a törvény előtt vívta ki igazát, a kormány múlt novemberben egyszerűen megváltoztatta a jogszabályt, Európa pedig csak nézte. Daróczi
ezért szükség esetén az Európai Emberi Jogi Bírósághoz kíván fordulni.

(Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió)