A meccs rosszul áll – Rauschenberger Péter: A választók valami olyasmit akartak, ami nincs és nem is lehet

– Ott volt a kezdeteknél, tíz éve alakult meg a Lehet Más a Politika mozgalom. Nagyon távol került a párt attól az időszaktól, most jobbra tolódik, válságát éli. Kidobott tíz év volt?

– Tanulságos inkább. Másokhoz hasonlóan nekem is sok munkám volt abban, hogy létrejöjjön az LMP. Egy kicsit szomorúan látom, mi lett belőle. De ami történt, nem meglepő. A szervezet elindítói között sokan voltunk, akik úgy gondoltuk, csak egy ideig vállaljuk a politikai szereplést. Aki így vág bele, annak számolnia kell azzal, hogy akik utána jönnek, másképp fogják alakítani azt, amit ő elkezdett. Nem okolhatok mást, csak magamat, amiért így döntöttem.

– Naivak voltak?

– Nem hiszem. De nem akarok más nevében beszélni. Én úgy gondolkodtam, hogy az LMP elindítói között vannak olyanok, akikkel nagyon hasonló a gondolkodásunk. Ha ők viszik tovább a szervezetet, akkor rendben lesz minden. Számomra két tanulsága volt az LMP-sztorinak. Az egyik, hogy a politika világa nem feltörhetetlen: jöhetnek kívülállók, akik források nélkül, de egymással szolidárisan, sokat dolgozva képesek lehetnek bejuttatni egy pártot a parlamentbe. A másik inkább privát tanulság: ezt a munkát nem lehet melléküzemágként végezni.

– Sokan nem jutottak erre a felismerésre. Még mindig úgy vélik, a civilség, a puszta lelkesedés átsegít minden akadályon.

– A civilséggel semmi baj, a differenciálatlan pártellenesség a probléma.

Fotó: Merész Márton

– A VIII. kerületi időközi választás eredménye mutatja, hogy a civil jelölt még nem gyógyír semmire. Az aktivisták nem sorakoztak fel igazán a jelölt mögött.

– Szerintem mindenki borzasztóan elfáradt. Néhány évvel, de még néhány hónappal ezelőtt is létezett Magyarországon egy olyan kínálat új pártokból, amiből azokon kívül, akiknek egy decens jobbközép erő hiányzik, szinte mindenki választhatott volna magának kedvére valót. Akik szerettek volna maguknak egy előremutató társadalompolitikát felmutató, de kulturálisan egyik irányba sem elkötelezett pártot, azok választhatták volna a Párbeszéddel szakító LMP-t. Akik úgy gondolták, a rezsim elég durva ahhoz, hogy a 2010 előtti kormányok meghatározó szereplőivel is össze lehet fogni ellene, és tartalmilag közel áll hozzájuk egy baloldali zöldpárt, azoknak ott volt a Párbeszéd. Akik inkább egy új arcokból álló, mainstream liberális pártra szerettek volna szavazni, azoknak meg az Együtt. Mégis, a választók nagyon kevés figyelemre méltatták ezeket a pártokat.

– Ön szerint miért?

– Az az érzésem, hogy valami olyasmit akartak, ami nincs és nem is lehet. Olyan pártot kerestek, ami kipróbált, bizonyította a kormányzóképességét, másrészt fehér, mint a hó, nem kötődik hozzá csalódás. És a közönség percepciójában hiányzik a különbségtétel a pártok között. Népszerű lett egyetlen mozdulattal lesöpörni az ellenzéki próbálkozókat, különbségtétel nélkül minősíteni őket szerencsétlennek, nívótlannak.

– Ez a fajta cinizmus vagy spleen inkább okozat, nem ok.

– Van benne taktika is: nem szavazok a kicsire, mert jelentéktelen. De miért is jelentéktelen? Mert nem szavazunk rá.

– Nem arról van szó, hogy főleg vidéken helyi Kádár Jánosokat akartak a parlamentbe küldeni, és nem olyanokat, akik a szabad akaratról, az önállóságról beszélnek nekik naphosszat?

– Az egész nyugati világban megerősödött a nihilizmusból építkező jobboldali populizmus. Európában ez a tendencia a volt államszocialista országokban a legerősebb. Nyugaton a hetvenes évek óta tart a tőke és a munka közötti erőviszonyok alakulásában a munkajövedelmek részesedésének csökkenése a megtermelt javak értékéből. Ez is oka lehet, hogy egyre több a félelem, a szorongás, a tervezhetetlen élethelyzet, a frusztráció. És a demokrácia érzékeny a lelki tényezőkre. Eközben átalakult a nyilvánosság szerkezete, ami a sajtót is érinti. Visszaszorulóban van a minőségi újságírás, a gondosan, lelkiismeretesen szerkesztett tartalom. Felnőtt a közösségi média, és az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy ott a különböző tartalmak megbízhatósága között különbséget tudjanak tenni. Egyre kevesebbet olvasunk, hallgatunk zenét. Az audiovizuális kultúra videoklipszerű világában egyre rövidebb az az idő, ameddig hajlandók vagyunk egy tartalomra figyelni. Pár másodpercben pedig nem lehet érvelni arról, hogy miben áll a közjó. Visszaszorulóban van a demokráciának az a jellege, hogy választóként egzisztenciális szorongástól viszonylag mentesen, a másik iránti empátiával végiggondolom, mit gondolok a közjóról, és aszerint cselekszem. Egy demokráciában, ideálisan, különböző erkölcsi premisszákból kiinduló pártok a közjó tartalmi kérdéseiről folytatnak racionális vitát, így próbálják a maguk igazáról meggyőzni a választókat. Ehelyett most az empátiát, a racionalitást, a nagyvonalúságot nélkülöző, a félelemteli önzésre épülő, a tényekkel nem törődő manipulatív valósággyártás a sikeres politika.

– Erre nem találtak választ az ellenzéki pártok: a most válságát élő LMP és a Jobbik, a nem növekvő Párbeszéd, a zsugorodó MSZP, a megszűnt Együtt?

– A Jobbik inkább belső okok miatt roppant meg. Elsősorban nem a pártoknak kell megoldást találniuk erre a helyzetre. Ez mindenkinek az ügye. Ez a fajta populizmus viszonylag új jelenség, talán még nem bukott át a csúcsán, ezért nem alakult ki ütőképes ellenpólusa. Nálunk a kormányoldalon olyan politikai termék született, ami az érzelemre, a félelemre hat. Az ellenzék azért nem tud vele versenyezni, mert szerinte nem ebből áll a politika. Nem hiszem, hogy egy ellenhagymáz legyártása lenne a megoldás. Vissza kéne hozni a közjó valós kérdéseiről szóló vitát. Persze tudom, hogy azok unalmasak, nem nagyon kavarják fel az érzelmeket.

– Vagyis: ez a módszer vesztésre van ítélve.

– A meccs valóban rosszul áll.

– Anno a Jobbik és a Fidesz a rendszerváltás ígéretével kampányolt. Önök úgy érkeztek, hogy meg kell reformálni az erkölcsileg rossz állapotban lévő, hitelét vesztett 2010 előtti kormányzati politikát. Ám az az új szereplőkkel még hazugabb, még erkölcstelenebb lett.

– Így van. Más fogalmakkal lehet leírni, ami 2010 után következett. Korábban intakt volt, működött a liberális demokrácia intézményrendszere. Ma erről szó sincs. Szerintem a demokrácia önmagán túlmutató erkölcsi célokat szolgál. Ezek az emberi személy sajátos méltóságával összefüggő célok, amelyek garanciája az alkotmányosság és az ezt szolgáló intézményrendszer. Ez veszett oda.

– Most mindenki új utakat keres. Hogyan fogadta az LMP és a Jobbik közeledésének hírét? Egy középre tartó radikális jobboldali és egy jobbra húzó zöld ökopárt találkozna így egymással.

– Nincs érzelmi viszonyulásom a történethez. Már az alapítók első, legszűkebb körében speciális helyzetben voltam: vállaltan baloldali pártot szerettem volna létrehozni. A többiek helyesebbnek tartották, összhangban azzal a civil bázissal, amire a szervezet építkezett, ha megpróbáljuk szintetizálni az egymással összhangba hozható baloldali, liberális, konzervatív értékeket. Szerintem ez téves elképzelés volt. Azt nem egy párton belül kell megcsinálni, hiszen a szintézis a köztársaság maga. Egy köztársaságban minimum elfogadjuk a más politikai nézeteket vallók létezését, azt, hogy ők is értelmes, erkölcsös lények, akikkel szóba lehet elegyedni, és lehetnek közös értékeink, amelyekért együtt is fel lehet lépni. Az LMP eleve más úton indult el, mint amit én választottam volna. Aztán a baloldali értékvilághoz tartozók szorultak benne kisebbségbe.

Fotó: Merész Márton

– Ők lettek a Párbeszéd tagjai. Köztük ön is. Még tag?

– Nem léptem ki. De kezdettől a háttérben maradtam, részben, mert nem tetszett az a mód, ahogy elhagytuk az LMP-t. Megvannak a civil szenvedélyeim, főleg azoknak élek.

– A filozófia?

– És a fizika. A fizika filozófiája.

– A politikával való kapcsolata hiábavaló volt?

– Ha az ember nem egyedül dolgozik, akkor benne van a kockázat, hogy az eredmény nem olyan lesz, amit ő szeretett volna. Ez teljesen rendben van. Nem úgy nézek magamra, mint akinek volt egy kalandja, aztán visszavonult az elefántcsonttoronyba. Ráadásul most olyan helyzetben vagyunk, amikor mindenkinek foglalkoznia kell a politikával.

– Mit kéne másképp csinálni?

– Meg kellene oldani egy feladványt: a választási szabályokat kétpártrendszerre szabták, miközben tagolt az ellenzék. Sokan azt mondják, ezt a rezsimet nem lehet választásokon megdönteni. De akkor hogyan? Kalandor gondolatnak tartom, hogy választásokon kívül kellene leváltani egy olyan kormányt, amelyet a választók fele támogat. Muszáj valami stratégiát ácsolni erre.

– Van erre esély, intellektus az ellenzékben?

– Értelmes emberek komolyan gondolkodnak ezen. Az talán már leesett, hogy a megoldást nem a ciklus végén, kétségbeesetten improvizálva kéne előrántani. Ha ez a rendszer folytatódik, tartósan beépülnek a rendszer ideológiájával konform attitűdök, a szolidaritás félelemből fakadó elutasítása, hogy nem kell egymást elfogadni, tisztelni, különböző embereknek közös pontokat keresni. Ez a lelkekben elkövetett pusztítás lesz a legnagyobb gazság, amit ez a rezsim elkövetett ebben az országban. / Pungor András