A Makovecz-akadémia pénz mellett hatalmat is kap

A váratlanul hivatalossá lett szervezet feladata lesz, hogy állásfoglalásokat tegyen közzé a magyar művészetről, és nyilatkozatokban mutasson irányt az alkotóknak. A kormány és a szakmai képviselők számára készülő dokumentumaikat pedig nyugodt körülmények közt fogalmazhatják majd. Az MMA-nak ugyanis a frissen felújított Vigadó reprezentatív tereiben ígértek irodákat és tanácstermeket.

2011. április 11., 13:20

Újabb szerencse érte Makovecz Imre magánakadémiáját. Nem sokkal azután, hogy kiderült: a jobboldali művészek által alapított Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) név szerint beleírják az alkotmányba, most megtudták azt is, hogy a kormány a civilszervezetet köztestületté alakítja, és évi százmillió forinttal is megjutalmazza. A váratlanul hivatalossá lett szervezet feladata lesz, hogy állásfoglalásokat tegyen közzé a magyar művészetről, és nyilatkozatokban mutasson irányt az alkotóknak.

Makovecz Imre civilszervezetének mostani gyors karrierje annak fényében meglepő, hogy az MMA-t 19 éve alapították. Ráadásul vele párhuzamosan az állam létrehozott egy ugyanilyen funkciójú, hivatalos szervezetet is. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szintén 1992-ben jegyeztette be a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémiát (SzIMA). Bár a szervezet a kultúra minden résztvevője számára nyitott volt, a jobboldali elkötelezettségű művészek inkább saját szervezetet alapítottak maguknak. A Makovecz-akadémiát a korabeli sajtó egyébként ellenszervezetként említi.

Ennek ellenére nem a SzIMA-t, hanem a Makovecz-akadémiát nevesítették az alkotmányban, és Makovecz szervezetének szavaztak meg aztán évi 100 milliós állami támogatást. A támogatás mértéke szembeötlő akkor, amikor aktív alkotómunkát folytató kulturális intézmények és társulatok léte kerül veszélybe a megszorításokkal magyarázott néhány milliós elvonások miatt - írta az

index.hu.

A Makovecz Imre vezette akadémia reméli, hogy alkotmányba foglalásuk segít a köztestületté alakulásban. A remények nem teljesen megalapozatlanok, mivel már zajlik a törvény előkészítése, amelynek révén az MMA a művészeti élet megkerülhetetlen intézménye lesz. A kevésbé konzervatív attitűddel alkotó művészek számára megnyugtató lehet, hogy a törvény Kováts Flórián szerint még távol van a tárgyalhatóságtól.

De vajon hogyan tudja majd a kultúra egészét képviselni az a szervezet, amelynek szinte kizárólag jobboldali beállítottságú művészek a tagjai? Az MMA örökös elnöke Makovecz Imre, aki baráti kapcsolatban áll Orbán Viktorral, ettől nyilván nem függetlenül ő tervezte a felcsúti Puskás-akadémia hatalmas épületét, a választások előtt egy interjúban pedig egyenesen kormányzóvá avatta volna a jelenlegi miniszerelnököt: "Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki - különben nem lehet fölemelni az országot."

De a vezetőségben helyett kapott még Finta József, a jobboldali kormányzatok és Demján Sándor által foglalkoztatott építész, Fekete György, MDF-es majd KDNP-s képviselő, vagy Jankovics Marcell, akit a Fidesz most másodszor juttatott a Nemzeti Kulturális Alap élére.