A közmédia napja

Alig kattanunk rá a csatornákra, máris örömhír fogad. Philip intendáns megvívta harcát, és szokás szerint nyert, ezúttal az állami költségvetés terhére. Rákay Kálmán azt találta ki, hogy kapjon egymilliárdot (egész pontosan 992,3 milliót), de rögvest, mert közeleg Szent Mihály napja, s rendez ő abból olyan többnapos, „Magyarország, szeretlek!” körkapcsolásost, hogy a tíz ujjunkat megnyaljuk utána. Sokat nem törhette a fejét Philipünk, mert a cím eleve el van sütve, a körkapcsolásos tömegvetélkedők műfaját meg a Kádár-kori MTV négy évtizede bevezette. Amit tehát saját kútfőből merített (Szent Mihály napja, szeptember 29.), még a netről is becserkészhető. A gyorséttermi ötletet ezután már csak némi szósszal kellett leönteni, és máris tálalható (megetethető) volt.

Család és kecsketej

Íme, a szósz: „Ez a siker is jól bizonyítja, ha a hazánkról van szó, mindenkiben megszólal egy belső hang, mely arra sarkall minket: bárhol éljünk a világban, egy dolog [...]összeköt [...]: magyarok vagyunk. [...] Ha jól sáfárkodunk a lehetőségeinkkel, [hamarosan] országos jelentőségű Szent Mihály-napi rendezvénysorozat jelenhet meg a közmédia csatornáin.” Philip, mint mindig, most is hosszú távra, privát költségvetési alfejezetre tervezett.

Hogy az új nemzeti köztelevíziók műsorrendje alaposan összehangolt, az már az első körbeszörfölésre látszik. A hívószavak: család, hagyomány, bulvár, színészportré, hungarikumok, tradíció, biokecsketej, tánc, sarkantyúpengés, pentatónia, népi fazekasság. Séták fel-alá, szerte a Kárpát-medencében, főleg Erdélyben („Kapcsoljuk Tusványost”), nemzeti összetartozás.

És konzerv. Minden mennyiségben Kívánságkosár, Önök kérték, mivel a pénz, ugye, kevés, ami van, az meg kell a Philipnek és a politikának. De egy konzervműsorban is fontos az alapos ideológiai körültekintés. A Linda, az Angyalbőrben, a Kisváros vagy a rendőrromantika (Pogány Madonna) jöhet. Láng Vince, a kommunista kalandor kevésbé. Még az első Fidesz-korszak egyik kongresszusán láttuk őrjöngeni Kövér Lászlót, aki felháborodottan tette szóvá, hogy a tévében mit lát. Hát a Bors Mátét látta, ezt a hazai Švejkbe oltott komcsi operettjampit, ahogy Bujtor Megcsípjük Oszival a forradalmak szellemét idézik meg. Hogyan lehetséges ez tíz évvel a rendszerváltás után? Szóval óvatosan még a konzervlektűr műfajával is.

A legbiztonságosabbak a Horthy-éra nagy filmjei (Hippolyt, Halálos tavasz, Csortos, Karády) vagy a Kádár-kori gyermeteg vígjátékkezdemények (A veréb is madár). De a Fiúk a térről balról indított frászai (amelyeket nyilas pártszolgálatosok kapnak) már véleményesek.

A brazil–mexikói–argentin szappant, a megnyíló „mély érzelemvilágot” nézettségi okból a köztévé sem nélkülözheti. Így délutáni holt időben az M1-en is fellobbannak „A szenvedélyek lángjai”, hogy „A múlt fogságából” kiszabadítsák az árva női szíveket.

A köztévét kapcsolgatni délután magányos, kietlen dolog. A közönség már húsz éve menekül. Ha találomra klikkel rá az ember a nézettségi mutatókra, olyan meredek esési ívvel szembesül, ami riasztó képet fest a jövőről. Az M1 hírműsorainak nézettsége „a megcélzott 18–49 év közötti korcsoportban” pár hónap alatt 8,1 százalékról 5,4-re zuhant, a teljes lakosság körében 15-ről 11-re. Abszolút számokat nézve a fiataloknál 183 ezerről 121 ezerre fogyatkoztak a nézők, a teljes lakosság körében 854 ezerről 691 ezerre, s ezek még 2010-es és 2011-es adatok. Igaz, azóta vannak biztató hírek. Az augusztus 20-i tűzijáték 2,7 milliós csúcsot döntött, de az a köztévé privát bulija volt. Másfél millióan nézték a magyar–cseh meccset (minek?), s majdnem ugyanennyien látták a barcelonai férfipóló döntőjét. De nem lehet mindennap aranyérmet nyerni.

A köztévé hobbi- és családbarát műsoraiból erősen hiperaktív, izgő-mozgó, túrázó, fel-alá mászkáló, mobil nemzet képe bontakozik ki. Ha a polgárok szabadságra mennek, nem adják alább „Másfél millió lépésnél Magyarországon”. Kár, hogy a nagy előddel, Rockenbauer Pállal ellentétben a kései utódok már terepjárón róják le a penzumot.

Ilyen a magyar

A magyar egyebekben sem nyughat. A családbarát magazinok hősei lankadatlanul fúrnak-faragnak, hímeznek és hámoznak, tojást patkolnak, főzőcskéznek, teremtenek és megőriznek. Ezek a műsorok kissé kaotikusak fel-alá futkosó, nyughatatlan hőseikkel, de kétségtelen, hogy van a képernyőn mozgás. „Miért nem tudnak már a fenekükön megülni? – gondolná a sörét kortyoló néző, majd homlokára csap. – Hát persze! Ilyen a magyar, ez én vagyok. Családbarát versenyző típus, akit a szíve mindig hazahúz.” De az sem mindegy ám, miért.

Mert „Magyarország finom”, ahogy a Gasztroangyal, Borbás Marcsi Facebook-oldala hirdeti. Még az új éra kezdetén figyeltünk fel a hangsúlyozottan dús, egészségesen hahotázó, nagyétkű hölgyre, aki kóstolgató- és kommentálótudományával kápráztatja el közönségét. Nem is kevéssé: az M1 toplistáján a Kékfény után Marcsi a második. Nem véletlenül. A Hír TV két éve igazolt sztárja utánozhatatlan eleganciával kapja ki a bográcsból a kanalat, hogy belenyaljon a nagyistvándi szuszákos csörögébe. „Juuj, de finom, Gyula bácsiii” – és kacag, élvezi az életet.

Hogy a kifinomult erotika se hiányozzon az étlapról, eláruljuk, hogy Marcsi a legutóbbi gasztroturnén a friss szénakazalban elterülve pihente ki a fáradalmakat, orcáján édes mosollyal. Végképp megfőzte a rajongók szívét.

A köztévé, mint mondják, elfogult. Mindig is az volt, és ezt mindig is tagadták. A politikai véleményformálás bástyája természetesen a stratégiai fél nyolcas Híradó.

A Republicon Intézet felmérése szerint a megszólalások aránya a Híradóban 83 százalékos kormánypárti fölényt mutat. Mégsem hinnénk, hogy ez a dolog lényege. Sokkal inkább a hírek szerkezeti felépítése, a kommentálás módja, a belpolitikai információk sajátos tagolása. Bevett koreográfia szerint a Híradó megnyugtató, kiegyenlítő belföldi hírekkel indít. Baj volt, de az ÁNTSZ ezt is megoldotta, a közkutakat megnyitották Ózdon, a lövöldözőt rács mögé dugták, a forint árfolyama javul, a benzin ára csökken, a nemzetegyesítés folyamatban.

Jöhet a sport

A hatodik és a tizenötödik perc közötti sáv a pártküzdelmek színtere. A Híradó a napi politikai asszót többnyire egy-két fő témára redukálja. Általában az ellenzék kezdeményez. Mesterházy és Bajnai egy megvágott félmondatban bejelenti az „örömteli hírt”, az együttműködés létrejöttét. A tudósító gunyorosan kommentál, „mint tudjuk, ezt már négy hónapja is mondták, most újra mondják.” Ezt fejeli meg Gyurcsány megjegyzése: ha ez örömteli hír volt, a jobboldalnak nagy öröm. A nemzeti híradózás történetében Gyurcsány először tűnik föl hiteles bírálóként.

A záró aktus pedig a Fidesz közleménye, amelyben kétszer hangzik el a „bukott baloldal”, a „maffiabaloldal” kifejezés. Majd következhet néhány apróbb, jelentéktelen nemzetközi esemény (kitört az elő-világháború, szökőár pusztít, porba omlott a Brooklyn híd), s aztán kitüntetések, hercegi csecsemő, s már jöhet is a sport.

Sápadó honfibú

Miniszterelnök urunk személyes elkötelezettségének megfelelően a magyar labdarúgás visszanyerte a hatvanas évek óta nem tapasztalt médiapresztízsét. Ismét látni a magyar egyen, főműsoridőben (!), pénteken első osztályú bajnoki meccseket, mint Vitray Tamás fénykorában. Így a hazai focitól rendészeti-biztonságtechnikai és mentálhigiénés okból megfosztott közönség olyan csapatokat csodálhat, mint a PMFC Matias, az MVM Paks, a Lombard Pápa Termál vagy a Mezőkövesd-Zsóry. Ez aztán valóban vonzza a népet. Egy-egy ilyen tartalmas este építészettörténeti és esztétikai élményként is felemelő. Soha nem csodálhatjuk ilyen steril körülmények között, sápatag megvilágításban egy-egy építmény csupasz kontúrjait, ami a hétvégének kifejezetten túlvilági hangulatot kölcsönöz.

A köztévé képi világa amúgy sorvasztóan korszerűtlen. A Duna álmosan csorog, a nemzeti főadón az erőlködés ellenére is átüt valami méla, sápadt honfibú.

A képekről nem lehet minden arcot kikockázni. De közeledik Szent Mihály napja, megnyílnak az ég csatornái. Vidám vetélkedőkkel készülünk 2014-re...