A korlátozások ellenére százfős konfereciát szervez a Külügyminisztérium

A világ minden tájáról érkeznek haza a diplomaták az ötnapos misszióvezetői értekezletre.

2021. február 24., 15:25

Szerző:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén is, a jelenlegi járványhelyzettől függetlenül rendezi meg a Misszióvezetői Értekezlet nevű eseményt – írta a 444.

A portál szerint a hétfőtől péntekig, reggel fél 9-től délután fél 5-ig tartó konferenciákon mintegy száz ember vesz részt.  A közönség tagjai mind különböző országból érkeztek, a világ minden tájáról, és nem kellett se karanténba vonulniuk, se tesztelniük. A társaságnak pedig a kormány miniszterei és államtitkárai tartanak előadásokat- írták.

A hazahívott diplomatákra nem vonatkoznak a beutazási korlátozások, hiszen az erről szóló kormányrendelet elején ott van, hogy „e rendelet hatálya a magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott nem hivatalos célú határátlépésre terjed ki”. Azaz a diplomataútlevéllel, hivatalos céllal érkezőkre nem vonatkozik a rendelet- írta a portál. 

A meghívottak az alábbi tájékoztatást kapták arról, hogyan lehetséges ennyi embert egy hétig, egy teremben tartani járványügyi korlátozások idején: „A hatályos jogszabályi környezet és a veszélyhelyzetre tekintettel bevezetett védelmi intézkedések hatálya alatt a munkavégzéshez kapcsolódó esemény, így munkaértekezlet tartható a maszkviselésre és egyéb járványügyi védelmi intézkedésekre vonatkozó előírások betartása mellett. Az értekezletre a KKM központi épületében, kísérő-, vagy mellékesemény megtartása nélkül kerül sor.”

A rendezvényt egyébként félévente rendezik meg a külügyben. Ezekre az értekezletekre hazahívják Magyarország összes nagykövetét, akik a nemzetközi szervezetekhez delegáltakkal együtt mintegy kilencvenen vannak, a teljes listát itt lehet megnézni

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az őszi misszióvezetői értekezleten a budapesti külügyminisztériumban 2017. augusztus 28-án. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.