A Jobbik keresztbe tehet Orbánnak
A jobboldali radikalizmussal szembeni immunreakciók ma sokkal gyengébbek, mint korábban és a politikai elittel szembeni mélységes kiábrándultság is a Jobbiknak kedvez – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a adott interjúban.
Hann szerint a választás bizonyos értelemben megint nyitottabbá vált. Ennek oka a Jobbik megerősödése, ami "nagyon megváltoztatja a leosztást". Ha ez nem történt volna meg, akkor a Fidesz kétharmadának kérdése "lefutott meccs" lenne, de így nem az.
A szakember úgy véli, könnyebb lett volna tömegeket mozgósítani egy népi kezdeményezéshez egyes kereskedelmi rádiók megszüntetése miatt, mint az ellen, ha egy párt neadjisten a kétharmados médiatörvény megváltoztatására tör. A Jobbik látványos sikere erősebb társadalmi immunreakciókat indíthat be, mint a kétharmados többség lehetősége, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez egyenesen az MSZP malmára hajtja a vizet.
Hann szerint a választás fő kérdése, hogy ki lesz a nevető harmadik. Nem a harmadik helyezett, hanem az, akinek a legjobban sikerül a taktikázás. Orbán Viktor magát középre pozícionálja, az ellenfeleket a két szélre nyomja. Az MSZP akkor lehetne a nevető harmadik, ha sikeres lenne abban, hogy a Fideszt és a Jobbikot a közvélemény szemében egymáshoz nyomja. A Jobbik arra játszik, hogy a másik kettőt - az MSZP-t és a Fideszt, sommásan a politikai elitet - nyomja egybe, és akkor ő a nevető harmadik.
Arra a kérdésre, hogy a pártok versenyét mennyiben befolyásolja a részvétel, azt válaszolta: ha nagyobb a részvétel, mint amekkorának látszott, az azt jelenti, hogy végül a kiábrándult, elkedvetlenedett szavazóréteg is voksol. A legfásultabb az MSZP-közönség. Ha ők mobilizálódnának - amit sokkal inkább kiválthat a Jobbik előretörése, mint maga az MSZP-kampány -, akkor lehet, hogy odamennek és javítanak az MSZP eredményén. Ez csak néhány százaléknyi tartalék, de a második helyhez elég lehet. Másfelől a felmérésekben hónapról hónapra kimutatható, hogy a legelszántabb réteg a Jobbik-szimpatizánsoké, így nekik nem jönne rosszul egy alacsony részvétel.