A gyanú árnyéka

„Bárdolatlan és botrányos eljárás volt, az ügyészi kar nyilvános arculcsapása.” Bócz Endre volt fővárosi főügyész minősítette így emlékirataiban Polt Péter első, 2000-es legfőbb ügyészi belépőjét, nyolc főügyész viharos nyugdíjazásának körülményeit. A szakmában csak lex Bóczként emlegették az alkalmi jogszabályt, amely akkor lehetővé tette, hogy menesszék a 62 évesnél idősebb ügyészségi vezetőket. Érthető: a sajtóban általában Bóczot tekintették a legfőbb ügyészi poszt várományosának. Ő maga ezt a vélekedést nem osztotta: jól tudta, hogy 1953 óta legfőbb ügyészt nem neveztek ki a szervezetből. Nyilatkozatai szerint azt is elfogadhatónak tartotta, ha egy új vezető nagy reformokra készül, akkor olyan partnereket akar maga körül látni, akikben feltétlenül megbízik.

A biztosítékot az verte ki, hogy Polt és csapata felrúgta a hagyományt – a „történelmi házialkotmányt” –, amely a Magyar Királyi Ügyészség fennállása óta érvényes volt. A vezetőket az érintett hivatal állományának jelenlétében a hivatali elöljáró menti fel, és ugyanott ő iktatja be tisztségébe az utódot. A távozót köszönet illeti munkájáért, és lehetősége van arra, hogy tevékenységéről rövid összegző beszédet tartson. Ettől a szabálytól csak olyan kirívó esetekben tértek el, amikor fegyelmi úton távolítottak el főügyészeket. És persze 2000. október 30-án, amikor egy szándékosan érdektelenre kanyarított vezetői értekezlet utáni állófogadáson nyolc, a krumplisalátával és kaszinótojással viaskodó főügyész zsebébe tömködték az elbocsátó szép üzenetet rejtő borítékot, amely azt tartalmazta, hogy holnapután – Bócz esetében negyvenesztendőnyi szolgálat után – már nem kell munkába jönni.

Ez az otrombaság informátoraink szerint sehogyan sem következett az új legfőbb ügyész személyiségéből. Polt Péterre korábbi munkahelyein, például az ELTE jogi karán vagy az ombudsmani hivatalban úgy emlékeztek, mint szerény, értelmes, együttműködő fiatalemberre, akiben volt némi félszegség, talán szorongás: ha tehette, igyekezett kerülni mások tekintetét, gyakran lefelé nézve beszélt. Az új legfőbb ügyész persze kiválóan ismerte a belső hagyományokat, hiszen pályájának elején ügyészségi fogalmazó volt, és édesapja is a testületben dolgozott. A legkönnyebb számára is a hagyományok követése lett volna – csapatával alighanem éppen ezért választottak más utat. Ez nyilván üzenet volt: más világ jön, nem folytatódik az az éra, amelyet a tudós Györgyi Kálmán neve fémjelzett.

Tényleg más világ jött. Ma, amikor már némi távlatból tekinthetünk Polt Péter legfőbb ügyészi tevékenységének első periódusára, a következmények alapján ítélhetjük meg, hogyan változott az ügyészségi munka 2000 és 2005 között. (Persze olyan apróságokat leszámítva, mint némi kommunistázás, vagy hogy egy-két bíráló cikk után lemondták a Népszava előfizetését, hogy aztán példányonként kelljen megvenni – valahogy mégiscsak értesülni kell arról, mit ír a nemszeretem lap.)

Beszélgetőtársaink kivétel nélkül arra mutattak rá: a vita kereszttüzében a volt fideszes képviselőjelölt beiktatása óta az áll, hogy vajon Polt politikailag független-e az őt hatalomra segítő párttól. Ilyen kérdés sohasem vetődött fel sem Györgyi Kálmán, sem – az elsőként az ügyészség kebeléből kinevezett legfőbb ügyész – Kovács Tamás esetében. Egy újabb példa: bár Baka András legfelsőbb bírósági elnök eltávolítása a jogászi szakmában és a sajtóban nagy viharokat váltott ki, Darák Péter megválasztását a Kúria élére azonnal elfogadta a szakma és a sajtó is.

Hack Péter büntetőjogász, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának volt elnöke rámutat: tény, hogy a 2002-es kormányváltást követően az ügyészség sorra elhárította a korábbi visszaélések miatti felelősség megállapítását, mindent megtett azért, hogy ilyen ügyek ne kerülhessenek a bíróság elé. Amikor a bíróságok az ilyen ügyekben indított pótmagánvádakat elfogadták, a legfőbb ügyész az Alkotmánybíróságnál eszközölte ki az ilyen eljárások leállítását. Ha az ügyészség annyira biztos volt a dolgában, miért félt ennyire attól, hogy bíróság döntsön ezekben az ügyekben? A legfőbb ügyész magyarázatai újra és újra megbuktak az Országgyűlésben: a többség bizonyítottnak tekintette, hogy Polt a kisebbség oldalán áll. Egy parlamenti demokráciában Hack szerint ez ékesen szóló bizonyíték arra, hogy valaki nem áll középen.

Polt Péter és helyettese, Varga Zs. András (egyes megfigyelők véleménye szerint „az ügyészségen Polt a hardver, és Varga a szoftver”) idejekorán, még a vezetői karosszékekből gondoskodtak „áttelelésük” körülményeiről. Az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvényt úgy módosíttatták, hogy a volt legfőbb ügyész és helyettese is maradhasson a szervezetben – méltó beosztásban és igencsak méltó fizetéssel. 2005 után tehát főosztály-vezetői és osztályvezetői beosztásokban folytatták a munkát, eleinte csak szerényebb hatást gyakorolva az eseményekre, majd a választás közeledtével egyre aktívabban. Legalábbis ezt bizonyította több olyan fejlemény, amelyet informátoraink az új-régi legfőbb ügyész által kinevezett csapathoz kötnek: ilyen volt például a XI. kerületi polgármester, Molnár Gyula ellen a választások előtt két nappal megindított eljárás. Az ügyészségen azt is többen meglepőnek találták, hogy egy Fidesz-közeli újságíró Borbély Zoltán szóvivőtől akkor kérte, hogy kommentálja a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését kérő előterjesztést, amikor erről még nem tudott sem Borbély, sem Belovics legfőbbügyész-helyettes. Pedig az újságírónak igaza volt, a Központi Nyomozó Főügyészségen akkorra tényleg elkészült a dokumentum, amelyről aztán Budai Gyula számos alkalommal elmondta, ott fekszik a legfőbb ügyész asztalán. Volt, hogy Kovács Tamás legfőbb ügyész így fakadt ki: „Ezekkel a srácokkal az a baj, hogy nincs gömbérzékük. És persze félelemérzet sincs bennük.”

A Polt–Varga-tandem második, 2010. őszi beiktatása nem járt drámai változásokkal, hiszen nagyjából most is az a csapat dolgozott az ügyészségeken, amelyet ők alakítottak ki. Volt ugyan, aki a korábbi tapasztalatok alapján jobbnak látta, ha elhagyja a testületet, másokat alacsonyabb beosztásba helyeztek, de mindez nem lépte át a vezetőváltáskor szokásos mértéket. Az első Polt-érához képest is változott azonban a stílus: a legfőbb ügyész és kabinetje elköltözött a felsőbb régiókba. Elektronikus zár került Polt irodájára – korábban legalábbis a titkárságig bárki elmehetett, például azért, hogy időpontot kérjen. Ez megszűnt, most csöngetni kell, majd az elektronikus rendszeren keresztül az ajtó előtt álldogálva előadni, mi okból szeretné az illető átlépni a különösen védett személy szférájának határát.

Az akkurátus és kicsit körülményes tudósember, Györgyi Kálmán és a nagypapás Kovács Tamás persze még nem volt ennyire védett személy. Hozzájuk a vezetői karból mindenki bejuthatott, hogy előadja gondját, esetleg búját-baját. Most az írásos kommunikáció van divatban. A legfőbb ügyészhez már nem szokás bejelentkezni, ő magához rendeli azt, akit éppen magához rendel.

Mindez persze csak a forma. Az ügyészségről és az ügyészek jogállásáról szóló új törvények elfogadása óta sokat változott a tartalom is. A Velencei Bizottság 21 pontban foglalta össze kifogásait. Ami leginkább ellentmond az európai gyakorlatnak: hogy a legfőbb ügyész áthelyezheti egyes ügyek tárgyalását bármelyik általa választott bíróságra. Ez a törvény előtti fegyveregyenlőség jogállami elvének súlyos megsértése, amit a bizottság szerint korrigálni kell. Számos kritika éri az ügyészség túlzott hatáskörét is, hiszen a testület minden olyan jogot gyakorol, amelyet Európában egyáltalán gyakorolni lehet: van büntetőjogi és nyomozási feladata, kizárólagos jogkörrel rendőrök, ügyészek, bírák esetében, beavatkozhat polgári jogviszonyokba, és emellé széles körű törvényességi felügyeleti jogosítványokat is élvez, például pártok, egyesületek, egyházak fölött. Mindehhez olyan, a hadseregénél is szigorúbb hierarchiával felépített szervezet kapcsolódik, amelybe a külvilág nem lát bele.

A társadalom számára az ügyészségi szervezet igazi fekete doboz, az új törvény nem ad lehetőséget az ellenőrzésére. A legfőbb ügyész kinevezéséhez nem kell konszenzus, de még szakmai konzultáció sem. Az érvényes magyar modell alapjában mond ellent a valaha volt Magyar Királyi Ügyészség hagyományainak is, működésében inkább a korábbi szovjet gyakorlat, a sztálini alkotmány köszön vissza, amely eleve tagadta a hatalommegosztás elvét.

Hack Péter szerint Magyarországon az ügyészség felelőtlen szervezet.

– Azt mondják, ők csak a törvénynek vannak alárendelve, de ők döntik el, hogy mi törvényes, és mi törvénytelen. Pedig felelősség csak ott van, ahol kívülálló ítélhet a jogszerűségről.
Az ügyészek jogállásáról szóló törvény a szokatlantól egyenesen az abszurdig jut. A Velencei Bizottság is szóvá teszi: a fegyelmi eljárások során a felettes ügyész egyszerre vádló és bíró, míg a legfőbb ügyésszel szemben bejelentett elfogultsági kifogást ő maga, a legfőbb ügyész bírálja el. Hack kiegészíti. Feltételezve, de természetesen meg nem engedve: ha a legfőbb ügyész esetleg bűncselekményt követne el, mentelmi jogának felfüggesztését csak ő maga kezdeményezheti. Aligha tévedünk tehát, ha azt mondjuk: Magyarországon a legfőbb ügyész az egyetlen olyan ember, aki – legalábbis jogi értelemben – senkinek sem felelős.

Persze sajátos helyzet, de az alapkérdés mégis az: hogyan él Polt Péter ezekkel a jogokkal. Nos, informátoraink sorolják az eseteket, például a MAL Zrt. ügyét.

A nagy társadalmi megrázkódtatás sem lehetett igazi magyarázat arra, hogy 2010. október 9-én Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette ki: a felelősök büntetése a kárral (és nem az esetleg általuk elkövetett bűncselekménnyel!) arányos szintű lesz. Ezzel szinte megrendelte a bűnüldöző szervek intézkedéseit. Két nap múlva a miniszterelnök a parlamentben a kétharmad tapsviharának közepette jelentette be: a rendőrség őrizetbe vette a MAL Zrt. vezérigazgatóját. Lázár frakcióvezető megtoldotta: nincs kegyelem. Ezek után következett, ami Magyarországon tíz esetből legfeljebb egyszer történik meg. A bíróság nem adott helyt az előzetes letartóztatást kérő indítványnak.

Még ritkább, ami az UD Zrt. esetében történt. A bíró nem elégedett meg azzal, hogy Dávid Ibolyát és társait felmentette, de élesen bírálta az ügyészséget: a vádiratot hiányosnak, pontatlannak és egyoldalúnak minősítette.

A legnagyobb hullámokat természetesen Gyurcsány Ferenc gyanúsítása, majd a vád ejtése váltotta ki, hiszen évek óta tudjuk: már az ügy papírjainak lobogtatása is jelentős politikai hatást váltott ki, része volt a Fidesz kétharmados győzelmében. A gyanúsítás jogi megalapozottsága azonban mindvégig kérdéses volt, és kérdéses is maradt. A volt budapesti főügyész, Bócz Endre alaposan figyeli mindazt, ami ebben az ügyben történik. Ő arra figyelmeztet: igaza volt Rubovszky Györgynek, az Országgyűlés mentelmi bizottsági elnökének, amikor megkérdőjelezte a legfőbb ügyész kiadatási kérelmének megalapozottságát. Szerinte Gyurcsányt végül csak azért fosztották meg mentelmi jogától, mert nem találták illendőnek, hogy újra és újra visszautasítsák az ország legfőbb szakalkalmazottját, aki ráadásul még könyvet is írt a mentelmi jogról. Poltnak címe is van, szakértőnek is számít: csak nem téved ekkorát. Úgy látszik, mégis.

Az elmúlt hónapokban semmilyen új adat nem merült fel. Ez pedig Bócz szerint egyértelműen igazolja: ami a Nándorfehérvári Teremben elhangzott (összefoglalva: ha a telekcsere törvényes, mindenki tegye a dolgát), nem bűncselekmény. Így a nyomozást is bűncselekmény hiányában kellett volna megszüntetni. Igaz volna? Bizonyítottnak tekinthetjük, hogy politikai döntést hozott a legfőbb ügyész? Hack Péter figyelmeztet: csak állítások vannak pró és kontra. Igazi súlya se ennek, se annak nincs, mert a magyar jogrendszerből hiányzik a fórum, amely dönthetne. Ez valószínűleg egyébként az ügyészi testületnek sem jó, hiszen nincs, aki eltüntethetné a gyanú árnyékát.

– Mi, ügyészek végezzük a dolgunkat legjobb tudásunk szerint – mondta ügyészségi informátorunk. – Igaz, a műhelymunka a múlté. Régen egy-egy bonyolultabb ügyben kikértük főnökeink, kollégáink véleményét, és napokig vitatkoztunk arról, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ma mindenki hárítja a felelősséget: oldd meg magad. Nehéz dió, mert sohasem lehet tudni, hogy végül miből lesz dicséret, miből ordítozás. Mert persze a túlteljesítők sem járnak mindig jól. De biztosíthatom – folytatta beszélgetőtársunk –, a testület az ügyek 99 százalékában pártatlanul, szakszerűen dönt, szigorúan a törvényesség alapján.

Na, ezen aztán érdemes töprengenünk: vajon elég-e, ha egy kút vizének 99 százaléka nem mérgezett?