A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen tett feljelentést

Az ügyészség szerint a letartóztatás eszköz, nem pedig cél. 

2022. január 19., 13:54

Szerző:

A feljelentést hivatali visszaélés bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség meg nem nevezett ügyésze, illetve ügyészei ellen tették. A feljelentés lényege szerint a Központi Nyomozó Főügyészség ügyben eljáró ügyésze, illetve ügyészei azzal szegték meg hivatali kötelességüket, hogy nem indítványoztak dr. Völner Pál gyanúsítottal szemben személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, és ezzel jogtalan előnyhöz kívánták juttatni dr. Völner Pál gyanúsítottat – olvasható az ügyészség közleményében. 

„A Fővárosi Nyomozó Ügyészség megállapította, hogy az eljáró ügyészek nem követtek el bűncselekményt, ezért a feljelentést elutasította”

– írja az ügyészség.

A Demokratikus Koalíció még a Völner botrány kirobbanásának idején tett feljelentést, mert véleményük szerint a Központi Nyomozó Főügyészség egy ügyésze, illetve ügyészei hivatalai visszaélést követtek el azáltal, hogy nem kezdeményezték Völner Pál letartóztatását. A DK azzal érvelt, hogy ügyészség az ennél jóval csekélyebb súlyú ügyekben is hivatkozik arra, hogy felmerül a szökés, a befolyásolás veszélye.

(Kiemelt kép: Völner Pál. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.