A Flóri
Beteg volt az a szív, akadozva vert. Flóri a műtét után a szokásos blazírtsággal mondta: „Semmi gond.” Szívügyekről nem szívesen beszélt. Vasárnap délután rosszul lett, hajnalra meghalt.
A szigeten, séta közben, a szökőkútnál hallottam először a nevet. Albert.
„A Flóri”, mondta apám, „a” Flóri. Majd szakértőn hozzátette: „Ő talán tehetséges is.”
De jött is mellé a fanyalgás: „Kár, hogy a fizikuma gyenge.” Az öregnek nagy volt az arca, neki az aranycsapat volt a mérce. Utánuk csak a homály jöhetett.
A Flóri kora a „bronzkor” volt.
Pedig ez a közelgő bronzkor az újrakezdés napja volt, az aranyló hatvanas éveké. Odaát, a Margitsziget túlfelén három éve még géppuskák kelepeltek, elbukott egy forradalom, a börtönökben telt ház volt, Puskásék és legjobbjaink kötelékben repültek ki Nyugatra. Nagyon magunk maradtunk. Akkor jelentkezett az Üllői úton a sovány őrszentmiklósi kiskamasz, hogy focizna, ha szabadna.
Tizenhét évesen róla beszélt a város. Felbukkanása merész felkiáltójel volt: élünk és vagyunk, mert érdemes. A játék folytatódhat.
A Flóri deklasszált kulákgyerek volt. Az ántivilágban módosnak számító malomtulajdonos fia Hercegszántón.
A nyolcéves fiú szempontjai világosak voltak.
A „történtek”, a kulákosítás, vagyonvesztés után itt kellett megkapaszkodnia, kétkezi munkából megélnie apának és a családnak. Körülnézni: lehet-e Budapesten létezni. A válasz: futball nélkül az ötvenes években nehéz volt Magyarországot túlélni.
Flóri tizenhét (!) évesen lett nagy ember Pesten, a svédek elleni meccs után, csak még nem tudott róla. Örült, hogy pisszenés nélkül ülhet az öltözőben Kotász Öcsi mellett. A közönség azonban tudta: amit lát, egyedülálló természeti és futballtünemény. Baróti nem véletlenül ígérte meg első látásra: „Flórikám, hogyha érettségizik, beteszem a németek ellen.” Az akkor rúgott szlalomgól Albert szakmai mesterműve, annál is inkább, mert nemcsak úgy „kiszaladt”. Nem először és utoljára követte el, hanem szakmányban. Ha a tévében nem láttuk, hogy a félpályáról indulva átkígyózik öt védőn, majd elfekteti a kapust, máris hiányérzetünk támadt: „Mi van a Flórival? Sérült?” Az volt a szokatlan, ha nem csinált csodát.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 45. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását
itt megrendelheti.)Magyarország-Anglia 1960. 05. 22. Albert Flórián második gólja
