A Fidesz nyugtatni próbál

Valamennyi szakmai szervezetet és érintettet megkérdezett a kormány a „médialkotmány” megalkotásánál – nyilatkozta L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője. A párt négy átfogó módosító indítványt nyújtott be az úgynevezett "médiaalkotmányhoz". Egyebek mellett pontosítanák a válaszadási jogról és a nyilatkozat visszavonásának jogáról szóló részeket is.

2010. szeptember 1., 20:04

L. Simon László pontosítaná az állami szervek felvilágosítási kötelezettségéről szóló passzust is, a képviselő szerint ezzel cáfolni lehet azokat az alaptalan vádakat, hogy a Fidesz az állami szervek titkolózására törekedne. A módosító javaslatok a szakmai szervezetekkel való együttműködés eredményeképpen születtek meg – tette hozzá L. Simon László az

ATV-ben.