A diktatúrák sportsikerekkel kompenzálják a szabadság hiányát és a szegénységet

Széky az írásában azt vizsgálja mik voltak a társadalmi-politikai okai, hogy évtizedeken át el lehetett hallgatni egy ilyen bűncselekményt.

A szerző súlyok kifogásokat fogalmaz meg, többek között, hogy „Ahol a rendesség nem általános, haszonnal betartható szabály, ellenben a felrúgása jár haszonnal, ott hiányzik a polgárosultság, azaz a társadalmat nem szabad és egyenlő emberek összességének fogják fel.”

Széky külön felhívja a figyelmet a botrány kirrobantásának sokatmondó körülményeire is: kiemelve, hogy a hírt egy olyan honlap dobta be a nyilvánosságba, melyet szerinte „bulvárnak is csak erős szépítéssel lehet nevezni.”

Az ügy részleteit először közlő portál, mely – emlékeztet Széky – Kiss a Kádár-rendszer állambiztonsági szolgálatával való esetleges együttműködését is belengeti, a publicisztika szerzője szerint „taktikusan adagolja” a birtokukban lévő információkat.

A szerző egyik konklúziója: a mostani eset is rávilágít, mennyire fontos lenne a már számtalanszor beterjesztett de elutasított ügynöktörvény elfogadása, hogy a társadalom megismerhesse, kik voltak a pártállami diktatúra egykori vezetői és a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai. Széky ugyanis úgy véli: ezek az adatok máig jól hasznosíthatók üzleti és politikai célokra „a zsarolás a mostani rendszernek is fontos kötőanyaga, a titkos információk bitorlói azt hazudnak, amit akarnak. ”

A Széky által kiemelt másik sarkalatos pontja az ügynek: a rosszul értelmezett nemzeti büszkeség: „liberalizmus nélkül a nacionalizmust a népnek adagolt doppingként vagy hallucinogén szerként tudják használni a diktatúrák és más tekintélyelvű rendszerek.” Ennek egyik alapjának számos diktatúrában a sportsikerek, a „mi születtünk a legjobbnak” tudata számított:

„Salazar Portugáliájától a Szovjetunióig, Kubától az ezredesek Görögországáig minden diktatúra igyekezett sportsikerekkel kompenzálni a szabadság hiányát és a szegénységet.”

(Forrás: