A dabasi kocsma előtt összeverekedett négy román állampolgár, a két erősebb biciklivel menekült el a tetthelyről

2018. július 10., 13:25

Szerző:

F. Imre és F. Róbert, dabasi tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok 2018. július 8-án 19 óra 30 perc körül egy dabasi sörözőben szóváltásba keveredtek két másik román állampolgárral. Ezt követően mind a négyen kimentek a vendéglátóhelyről, folytatták egymás szidalmazását, majd összeverekedtek.

A verekedés során F. Imre az egyik férfit többször megütötte, aki ennek hatására a földre esett és a bántalmazás következtében

súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Fotó: police.hu

F. Róbert pedig többször megütötte, majd megrúgta a másik férfit, aki a bántalmazás során súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A támadók ezt követően kerékpárral a helyszínről elmenekültek, majd később önként bementek a dabasi rendőrkapitányságra. 

A Pest megyei nyomozók F. Imrét életveszélyt okozó testi sértés bűntett, míg F. Róbertet súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra – írja a police.hu.