A csengeri örökösnő alaposan bemártotta Kósa Lajost

P. Mária a bíróságon azt mondta: a svájci szállodát is ő fizette Kósának, sőt a bankkártyája is nála van. Azt is mondta, hogy Kósa 2 millió eurós ajándékot is elfogadott. 

2021. április 28., 16:06

Szerző:

A csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária és Kósa Lajos ügyének első tárgyalásán járt a Telex. A nő a vallomásában ártatlannak vallotta magát, azt állítja, még mindig hisz abban, hogy az öröksége megvan, és meg fogja kapni. Ha nem, akkor őt is becsapták. A Mátészalkai Járásbíróságon a tárgyalásra online videókapcsolaton keresztül jelentkezett be P. Mária, akit húszrendbeli csalással, összesen 780 millió forint kár okozásával vádolnak. 

Azt vallotta, hogy nem tartja magát bűnösnek, senkit sem tévesztett meg vagy tartott tévedésben. Elmondta, hogy Kósa Lajos Fidesz-alelnök nemcsak hogy aktívan részt vett a hagyatéki eljárás meggyorsításában, de többször elutazott vele Svájcba is, ahol magánbanki vezetőkkel, ügyvédekkel találkoztak. Ilyenkor a szállását is ő fizette.

Vallomása szerint nem ő kereste meg Kósát, hogy segítséget kérjen tőle, hanem a politikus maga ajánlkozott, miután tudomást szerzett arról, hogy a nő 1300 milliárd forintos vagyon örököse Németországban elhunyt apja után. P. azt állítja, hogy az örökségről a csengeri polgármesteri hivatalba érkezett levélen keresztül értesült, amellyel Péteri István ügyvédet kereste fel. Ő hozta össze sógorán, Orendi Mihályon, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség 2018-ban lemondott ügyvezető igazgatóján keresztül Kósa Lajossal. P. szerint a politikus „leellenőrizte, hogy valós dologról van szó”, „majd felajánlotta, hogy mindenben segítséget nyújt, hogy mielőbb hozzájussak, hogy ez a vagyon Magyarországon legyen befektetve, itt legyen használva, ne külföldiek intézzék”.

Ettől kezdve jó lett a kapcsolatuk, vendégségben is jártak egymásnál. A segítségéért cserébe Kósa ajándékokat fogadott el, és olyan dokumentum is készült, amely alapján a felesége 2 millió euróhoz jutott volna, ezt azonban később visszamondta, és az édesanyja nevére állíttatta ki – vallotta P.

„Én még most is hiszek abban, hogy ez az örökség megvan, és meg fogom kapni. Ha nincs, akkor engem is becsaptak, de még most is hiszem, hogy ez nem történt meg. A nyomozóhatóság és az ügyészség sem tudja bizonyítani, hogy van-e örökség, vagy nincs” – mondta az állítólagos örökösnő, aki azt is állította, hogy a „bankkártyája és hagyatéki kártyája” Kósánál van évek óta, és arra is utalt, hogy a politikus személyesen is vett tőle át pénzt, de általában a sofőrje érkezett érte.

P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált ismertté, a Magyar Nemzet írta meg, hogy az 1300 milliárd forintos örökség sztorijával Kósa Lajost is „átverte”. A nő a vallomása szerint felajánlotta Kósa Lajosnak egy francia bank negyedét, amit a politikus állítólag el is fogadott, és a hvg.hu által megismert nyomozati anyagok szerint négyszer találkozott vele Svájcban, ahol bankokba és egy ügyvédhez is elmentek, hogy Kósa rendelkezhessen az állítólagos svájci bankszámlája felett. A tanúként meghallgatott Kósa a rendőrségen azt vallotta: a svájci megbeszélések alatt világos lett számára, hogy a svájci örökség nem létezik.

Kósa február végén, a mátészalkai tárgyalás eredetileg kitűzött időpontja előtt két nappal közleményt adott ki, amelyben tagadta a róla megjelent állításokat. Azt írta, „semmiféle jogcímen, semmilyen összeget, vagyoni értéket soha nem fogadtam el, nem vettem át, sem a bíróság előtt álló személytől, sem mástól. Minden egyéb állítás alaptalan”.

 

(Kiemel kép: Kósa Lajos, a Fidesz képviselője felszólal a kereskedelemről szóló törvény módosításáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 20-án. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.