A CNN-ben nyilatkozott a Népszabadság vezető munkatársa
A Quest Means Business című műsor hétfői adásában az angol származású, de New Yorkban élő, markáns stílusú Richard Quest, a CNN egyik leghíresebb riportere foglalkozott a Népszabadság esetével.
Quest meg sem próbálta kimondani a Népszabadság nevét, ezt Horváth Gáborra bízta, akit arról kérdezett, miből gondolja, hogy politikai okokból szüntették meg a lapot. A rovatvezető azt válaszolta, hogy meggyőződésük, hogy a kormány csak takarózik a gazdasági okokkal – szerinte a legvalószínűbb, hogy a kormány erős nyomás alá helyezte a Népszabadság kiadóját, miután a napokban két, a hatalom számára kellemetlen ügyet is az újság tárt fel.
Horváth említette Matolcsy György jógaoktató és az MNB-től csúcsfizetést kapó barátnőjét, illetve Rogán Antal helikopterezését, de szerinte a fő probléma a kormány számára kudarccal zárult népszavazás volt, és Orbán Viktor emiatt húzta fel magát.
Amikor Quest azt kérdezte, mekkora csapás a magyar sajtónak a Népszabadság elvesztése, Horváth azzal a példával próbálta érzékeltetni a magyar helyzetet, hogy képzelje el, ha Amerikában a közszolgálati adókat teljes mértékben a kormány uralná, sőt mellette még az összes nagy független tévé, azaz az NBC, a CBS, az ABC, sőt a Fox News és a CNN is a hatalomé lenne, és ezek után megszűnne a The New York Times.
Arra a megjegyzésre, hogy az újság veszteséges volt és csökkent az olvasottsága, a főszerkesztő-helyettes azt válaszolta, hogy egyrészt szerte a világon csökken a nyomtatott lapok példányszáma, másrészt egy ilyen erős médiacégnek, mint a tulajdonos Mediaworks, meg sem szabadna éreznie ekkora veszteséget, amekkorát a Népszabadságnak tulajdonítanak.