A Békemenettől a Fidesz is félhetett, ha nem olyan biztos a valódi többség, az utcán felvonul az elsöprő kisebbség
Kérdés, hogy a legújabb Békemenet meghirdetése Hódmezővásárhely után váratlan fordulat volt-e.
– A CÖF olyan, mint az esőkabát – mondja a kormányzati körökben otthonosan mozgó politológus, Kiszelly Zoltán. – Ha szükség van rá, előcsomagolják.
Úgy látszik, esős idők jönnek. Van viszont, aki ebben nem nagyon hisz. Böcskei Balázs politikai elemző a kormányzati pánikot indokolatlannak látja, az „ellenzéki együttműködés” ramaty állapotban van. A jobboldalhoz kötődő szubkultúra létező, bármikor mozgósítható erő. Ennek bizonyítására szolgál a kiadós, az ellenfél szavazóit sokkoló nagy erődemonstráció. A feladatot szokás szerint a CÖF-nek kell megoldania. Csakhogy a CÖF-től elszokott a jobboldali közönség, rejtélyes okból négy évig pihentették. Böcskei szerint ebben sincs titok. A rendszer felívelő szakaszában szükség volt valamiféle folyamatosan működő transzmissziós szíjra. Most nem volt más feladat, mint hogy a CÖF-sereg átvonuljon az utcán, látványa betöltse a centrális erőteret.
A pesti utcán hatalmas létszámcsatára lehetett számítani. Ki vonultat fel nagyobb erőket? Milyen széles a Fővám tér? Megtöltik-e a CÖF-ösök a Kossuth teret? Ez nem mindig könnyű feladat. Volt rá eset, hogy behangszórózták a fél Andrássy utat, de a Hősök terén kényelmesen elfértek az emberek. A Margit hídra zúduló, feltorlódó tömeg a „népi erőt”, a mozgalmi politika sikerét bizonyítja. Mindezzel szemben áll a térben is megosztott, részekre szabdalt ellenzék. A sugalmazás célja lélektani: létezünk, és nemcsak sokan, de elegen is leszünk. A szónoklatok lényegtelenek. A feladat odaát egyszerűbb: nagyságrenddel több embert felvonultatni, mint az ellenzék.
Valójában az első pillanattól ez volt a CÖF történelmi szerepe. A gongo politikai arcát erre tervezték. A pénzügyeket a CÖKA (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány) viszi. 2009 virágvasárnapján a Hősök terén alakultak meg. Már az alapításkor olyan szereplők ügyködtek a szervezetben, mint Fricz Tamás, Schmidt Mária alapítványbirodalmának kulcsembere, Simon János, Csizmadia László. Stefka Istvánt és Bayer Zsoltot a szakma hozta össze, akkor mindketten Széles Gábor lapjánál, a Magyar Hírlapnál működtek. Széles mellől Bencsik András sem hiányozhatott. Csizmadia László, a szervezet menedzsere jó referenciákat hozott, hosszú üzleti múltra támaszkodhatott. Fiatal fejjel pincérként dolgozott, a Mátyás pincéből küzdötte fel magát. Elvégezte a vendéglátóipari főiskolát, jogot hallgatott. Utólag visszanézve nem biztos, hogy ez a véletlen műve. Tehetséges fiatalként szerepelhetett valamiféle káderfejlesztési tervben. Előbb a Gyermekélelmezési Vállalat főosztályvezetője volt, majd a Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat kereskedelmi igazgatói székébe került. Megfordult a Skálánál, az új világban pedig textilkereskedelemmel foglalkozott. A CÖF jogi ásza, a fiatal nemzedék képviselője ifjabb Lomnici Zoltán ügyvéd az ő kérésére csatlakozott.
Csizmadia tapasztalt menedzser, a „kemény magot” ma is egyben tartja. A CÖF klasszikus ernyőszervezet, formalizált hierarchia nincs. A részvételhez elég az együttműködési szándék, levél vagy regisztráció. Nem párt, nem indul a választásokon, nincs elnöke vagy főtitkára, nevében is benne van, hogy civil. Nem mondhatunk mást, szabadon lebeg a nemzeti együttműködés felett. Honlapja szerint négy szóvivővel működik, Csizmadia László, Fricz Tamás, Bencze Izabella, ifjabb Lomnici Zoltán összeállításban. Az első az egyenlők között természetesen Csizmadia, a CÖKA és a CET (Civil Együttműködési Tanácskozás) közbeiktatásával mégiscsak ő a kassza kezelője, annál inkább, mert egyúttal ő a civil szervezetek állami finanszírozását végző Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsának elnöke is. A húzónevek a sajtómunkatársak, Bayer Zsolt, a publicista, és Bencsik András, a főszerkesztő. A legkeményebb ítéleteket mégis „az első szóvivő” hirdeti ki, februárban például ő nyilvánította az ellenzéki pártokat egységesen hazaárulónak.
A szervezet ismerői szerint a CÖF-klubok és baráti körök az egész Kárpát-medencére kiterjedő hálózatot alkotnak, és több szatellitszervezettel állnak szövetségben. Idehaza a polgári körök maradványelemeiből építkeztek, többnyire olyan Fidesz-szimpatizánsokra vadásztak, akik a polgári körök elsorvadása után valamiféle közösségre vágytak, de nem akartak párttagok lenni.
Furcsa mód ez a réteg odaadóbb, mint a tagság.
A programok nem túl változatosak: kirándulások Erdély bércein, Wass Albert-szövegek olvasása, mellszobrok állítása, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadásainak hallgatása, koszorúzás, Békemenet Budapesten. A tagságnak nem kenyere a hagyományos civil vagy karitatív tevékenység. Az elméleti munkát hanyagolják. Munkásságuk manapság kimerül – ahogy fogalmaznak – a „külföldről irányított” civil szervezetek elleni kampányban. A CÖF-honlapon vezérmondat hirdeti: „külföldről nem támogatott szervezet”.
A szervezet felfutása az új alkotmány törvénybe iktatásához kötődik. 2011 végén, 2012 elején az Orbán-kormány körül megritkult a levegő. A miniszterelnök és Brüsszel viszonya még a szokottnál is feszültebb volt, az euró árfolyama 321 forintra ugrott. Január 2-án az új alkotmány (Alaptörvény) törvénybe iktatása elleni tüntetés, a hideg ellenére tömegeket mozgatott meg. A kormányoldal idegességet fokozta, hogy a politikai idolnak tartott Berlusconi még novemberben megbukott, amihez a hírek szerint hozzájárult az Európai Unió, az Európai Központi Bank vezetése, valamint Angela Merkel befolyása. Megalapozatlan pletykák terjedtek arról, hogy „a magyar kormány is bukhat”.
Ekkor jött el az Orbán által a polgári körök szervezése idején megfogalmazott „együttmozdulás” pillanata. A január 21-én rendezett első Békemenet a rendszerváltozás óta tartott legnagyobb tömegtüntetés volt. A CÖF azóta is a nagy számok foglya. Egy békemenet ötvenezer felvonulóval egyenlő a súlyos vereséggel. A hat évvel ezelőtti híres januári vonulás valóságos politikai panoptikum volt. Együtt menetelt a komplett jobboldali szubkultúra, csikós, gulyás, néptáncos, sámándobos, Széles Gábor, a budai „zöld sziget” közönsége. 2014 felé haladva a békemenetek egyre szürkébbé váltak. A járókelők már kevésbé bámulták meg őket, a tömeg is öregesebb, vidékiesebb lett.
Eddig öt békemenetet tartottak a fővárosban (2012. január 21-én, március 15-én, október 23-án, 2013. október 23-án és az előző kampány záróakkordjaként 2014. március 29-én), valamint egyet Gyulán 2013 februárjában, ezenfelül pedig egy „civil zarándoklatot” is tartottak a tapolcai időközi választáshoz kapcsolódva 2015 márciusában. Kezdetben százvalahányezer ember meg se kottyant, a legutóbbi alkalommal a Hősök terén viszont már Farkas Flórián beszervezettjei töltötték ki az üres foltokat. Maga a Fidesz is belátta, az emberek nem élhetnek „tüntető üzemmódban”.
– Ez most valóban nem a mi időnk – mondta a 168 Órának adott interjújában 2015-ben ifjabb Lomnici Zoltán.
Ráadásul egyre több gondja lett a szervezetnek a civilség anyagi terheivel. Az Átlátszó sorra közölt cikkeket a CÖF kétes forrásairól, többek között az állami MVM (Magyar Villamos Művek Zrt.) által adományozott 508 millióról. Magukat megnevezni nem kívánó MVM-esek állítólag azt mondták, „igen rosszul érezték magukat”, amikor alá kellett írni bizonyos dokumentumokat. Jobb, ha a felelősség megosztott.
2017 októberében a Fővárosi Törvényszék úgy határozott, az 508 milliós támogatásról szóló iratanyagot nyilvánosságra kell hozni. A dolog súlyát növeli, hogy az 508 milliós „eredmény” 2016-ban, tehát egy tüntetésmentes időszakban született. Fölmerül, mire költhetett a CÖF-CÖKA nagy csöndben ennyi pénzt.
– Politikára természetesen – mosolyog talányosan egy névtelen forrásunk. – Nógrádi György-szeánszokra, migránsekéző előadásra, amelyről a helyi sajtóban leadják a hirdetést. Sorosozásra, hargitai kirándulásra, zászlószentelésre. Szélesebb értelemben vett működésre, valójában a politikai üzemképesség fenntartására.
És persze kampányra. Például plakátokra, melyekből a Fidesz 2014-ben iszonyú mennyiséget a CÖF-CÖKA-n át szervezett ki.
A döntő kérdés ugyanis nem az, hogy támogathat-e pártot egy szervezet. Miért ne tehetné, ha van rá tagdíj, adomány, magánkeret? A pártokat minden korban körülvették társszervezeteik. A klasszikus osztálypártok a múlt században a bölcsőtől a sírig kísérték az embert. A harmincas évek Budapestjén a politikával egységet alkotott a sport, a pihenés, a természetjárás, a munkás olvasókör, az evezés, a „gödi fészek”, a sajtó, a Népszava, a Szép Szó. És a háttérben ott állt integráló szervezetük, a szociáldemokrata párt. Ahogy a jobboldali szervezetek is használták az EMKE-t, az Ébredő Magyarokat, a cserkészeket. Mikecz Dániel politológus emlékeztet arra, hogy civil pénzszervező kísérletek a baloldalon is akadtak. Ilyen volt például a tévésorozatra épülő Xénia-láz, Schmuck Andor öntevékeny, de feljebbről minimum jóváhagyott kísérlete. Pedagógusok ezreit szervezték be. A Jobbik párhuzamos világa volt a Magyar Gárda, amelyből a párt épült. Hosszú ideig nem volt egyértelmű, a pártnak van gárdája vagy a gárdának pártja.
– Csakhogy nem mindegy, a színjátszó kör a tagság filléreiből állja a villanyszámlát, vagy egy állami cég fizeti a szellemi honvédelmet
– figyelmeztet Mikecz Dániel, aki egyébként a CÖF-öt nem tekinti gongónak, állam által szervezett álcivil szervezetnek. – Az érzelmi azonosulás ugyanis kétirányú. A „jobboldali civilségben”, ellentétben a baloldallal, máig erős a vezérhez kötődő hűség, a személyes elkötelezettség. Ahogy az első Békemenet hirdette: „Ő megvéd minket, mi védjük őt!” Ez persze nem teszi civillé a politikai szervezetet.
Más elemzők szerint a CÖF bizony gongo, hiszen alapvetően és több forrásból az állam pénzeli. Korántsem önzetlenül. A Transparency International minden ciklusban kiszámolja (pontosabban megbecsüli) a teljes kampányköltést. 2014-ben úgy találta, a CÖF által nyújtott segítség a hivatalosan bevallható költség felét tette ki. (Ami persze messze van a ténylegesen milliárdokra rúgó végösszegtől.) Varga Áron politológus is vegytiszta gongónak tartja a CÖF-öt. Tulajdonképpen erre találták ki a szót. A CÖF igazi törekvése a civilség kiüresítése, a társadalmi autonómiák leépítése. A morális pusztításhoz, a politikai leépüléshez képest a hívek szállítása, kiszolgálása, a horribilis 2014-es plakátköltség aprópénz. Igazi kár a rendszerben, a demokratikus struktúrában keletkezik, teszi hozzá a politológus.
Március 15. furcsa mellékzöngéje, hogy a nagy vonulástól furcsa módon maga a Fidesz is félhetett.
Felemás érzés folyton nyerni, csak nyerni. Hódmezőásárhely példája azt mutatja, hogy a dac és az örök vereség a vesztest is felpiszkálja. Démonjaitól Orbán nem szabadulhat. Ha nem olyan biztos a valódi többség, az utcán felvonul az elsöprő kisebbség.
