Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.
Már most időszerű a szúnyogok irtása, de a lakosság is sokat tehet a szaporodásuk megakadályozásáért.
A NAV újabb átfogó vizsgálatokba kezd.
Egész Budapest közlekedésére hatással lehet ez a korlátozás.
A BKK egyre többek számára igyekszik megkönnyíteni a közlekedést, egyes szolgáltatások ingyen is igénybe vehetőek.
2010. szeptember 29., 10:04
Az MSZP európai parlamenti delegációja ellentmondásosnak tartja Molnár Ágnes közelmúltban tett kijelentését az uniós források felhasználásáról. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt állapította meg, hogy az előző kormány a források nagy részét már lekötötte.
2010. szeptember 29., 09:34
Egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét kedden, továbbá keddre idézte gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét - erősítette meg az MTI információját a főügyészség szóvivője.
2010. szeptember 29., 08:21
Orbán Viktor miniszterelnök azt fogja javasolni, hogy egy lépcsőben, a lehető leghamarabb valósuljon meg Magyarország új adórendszere. A miniszterelnök ezt a Kemma.hu-n, a Komárom-Esztergom megyei közéleti hírportálon kedden megjelent interjújában mondta. Megerősítette, hogy lesz új adórendszer, mivel erre vonatkozóan a választások előtt "világos vállalást" tett.
2010. szeptember 29., 07:34
Az utóbbi időkben újra hangos a közélet a Magyar Állami Operaház botrányaitól. Vass Lajos főigazgató már a nyáron elküldte a művészeti vezetőt, Kovalik Balázst. Aztán nemrég átvilágító miniszteri biztos kapott a dalszínház. A múlt héten pedig Fischer Ádám mondott le vezető karmesteri posztjáról, amely pozícióban a főzeneigazgatói feladatokat is ellátta eddig. A történtekről most beszél először a nyilvánosság előtt. Igaz, visszafogottan, s főként az alapvető szemléletbeli különbségekről. Amelyek viszont nem újkeletűek. A Fischer Ádámmal készült interjút a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják.
2010. szeptember 29., 07:34
A magyar lakosság több mint negyede funkcionális analfabéta, azaz nem érti, amit olvas - hangzott el azon a keddi tájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó (NKT) támogatni fogja a Magyar Olvasástársaság akcióit. A 25 és 64 év közötti magyarok jelentős hányadának, 74,8 százalékának semmilyen idegennyelv-ismerete nincsen - számolt be az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szeptember 24-én közölt tanulmányáról az mfor.hu.
2010. szeptember 29., 07:31
Schmitt Pál Magyarország első számú nagykövete szeretne lenni, képviselni az ország érdekeit és építeni kapcsolatait; a köztársasági elnök a diplomáciai testület tagjait a Sándor-palotában kedden fogadva azt is hangsúlyozta, hogy az ország nemzetközi elismertségének és hitelének visszaállítását tekinti legfontosabb feladatának. Hivatalba lépése óta a köztársasági elnök először látta vendégül a Magyarországra akkreditált diplomatákat. A találkozón Schmitt Pál kiemelte: alapvető változás történt az országban azzal, hogy a szavazatok több mint kétharmadát megszerző erők alakíthattak kormányt.
2010. szeptember 29., 06:39
Hitelesítette a büntethetőség alsó korhatárának csökkentéséről szóló népszavazási kezdeményezést hétfői ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Az aláírásgyűjtő íven az a kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy büntetőeljárásokban a büntethetőség alsó korhatára 12 év legyen?". Az OVB határozata ellen a közzétételt követő 15 napon belül lehet kifogást benyújtani az Alkotmánybírósághoz.
2010. szeptember 29., 04:48
Szerda estig többször változó felhőzetre számíthatunk; erősen illetve gyengén felhős területek és időszakok egyaránt lesznek, számottevő csapadék nem várható, de helyenként gyenge eső, zápor kialakulhat. A nyugati szél északkeleten erős, néhol viharos lesz, holnap a középső területeken erősödik meg többször az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 13 és 17 fok között alakul.
2010. szeptember 28., 19:20
Rogán Antal látványberuházásokkal tarkította az V. kerületet, melyeknek léte inkább szolgálja a befektetők érdekeit, mint az itt élőkét – áll a LMP szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levelében. Szilágyi Péter, az LMP V. kerületi polgármesterjelöltje Rogán Antaltól arra vár választ, hogyan jutott odáig Belváros-Lipótváros, hogy mára Budapest egyik legeladósodottabb kerülete lett.
2010. szeptember 28., 17:46
Birodalmi kutasztroidnak nevezi Papcsák Ferencet az MSZP. A szocialisták úgy vélik, az elszámoltatásért felelő kormánybiztos nem magyarázta meg a szerintük kétes ügyeit. Papcsák korábban a 168 Órának úgy nyilatkozott: semmilyen jogellenes cselekményt nem követett el. A minap pedig azt üzente az őt támadóknak: rossz lóra tettek, mert ő kérlelhetetlen antikommunista.
2010. szeptember 28., 17:11
Az LMP szerint felelőtlenség a kormány által felvetett egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó - mondta Scheiring Gábor.
2010. szeptember 28., 15:33
Egy "Mutyi Tours" elnevezésű, fiktív, "nagyon zárkörű rt."-vel próbálta felhívni a figyelmet a fővárosban szerinte jelen lévő korrupcióra az LMP kedden. Hanzély Ákos, a párt fővárosi képviselőjelöltje a budapesti Bazilika mellett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, azt szeretnék bemutatni, "hogy ez a város mennyire elkorrumpálódott (...), száz méterenként vannak olyan objektumok, megjelenések, amelyek sajnálatos módon politikai érdekcsoportok haszonszerzését és a közösségi pénzek lenyúlását" szolgálják. Mint mondta, a környéken látható hirdetőoszlopokat például 25 évre adták oda a pártok "minimális díjfizetés ellenében" és így több tízmilliárd forintot játszottak át magánszemélyeknek.
2010. szeptember 28., 13:59
Bencze József szerint a Teve utcai rendőrszékházra revansból lőttek és meggyőződése, hogy a rendőrség tudja, kik voltak az elkövetők.
2010. szeptember 28., 12:42
Holnapig marad a változékony idő, csütörtöktől száraz, napos időre készülhetünk.
2010. szeptember 28., 11:34
Mindhárom győri bíróság épületében bombariadó volt – közölte a rendőrség az MTI-vel.
2010. szeptember 28., 11:10
Jogsértő volt az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint, hogy a Magyar Rádió nem adta le a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó kampányfilmjét; a testület erről hétfői ülésén határozott, miután a Magyar Televíziót is elmarasztalta egy hasonló ügyben.
2010. szeptember 28., 10:30
Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét - tudta meg az MTI kedden délelőtt.
2010. szeptember 28., 09:51
A Magyar Hírlap szerint lehettek segítőik a romagyilkosságok elkövetőinek. A lap a birtokába került rendőri jelentések alapján arról számol be, a nyomozók látókörébe került az egyik gyanúsított, P. Zsolt ismeretségi köréből egy olyan férfi, aki komoly bűnözőkkel tartotta a kapcsolatot, s a támadások idején és helyszínei közelében telefonbeszélgetéseket folytatott velük.