Bombariadó a győri bíróságokon

Mindhárom győri bíróság épületében bombariadó volt – közölte a rendőrség az MTI-vel.

2010. szeptember 28., 11:34

Reggel háromnegyed kilenc körül hívta fel a rendőrséget utcai fülkéből egy ismeretlen, hogy tudomása szerint bomba van az épületekben – közölte Kálmán Gabriella, megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Győri Városi Bíróság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság és a Győri Ítélőtábla épületét is kiürítették, és megkezdték átvizsgálásukat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor folytatódhat a munka a bíróságokon.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.