Öt nappal az önkormányzati választás előtt gyanúsították meg
Egy ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét kedden, továbbá keddre idézte gyanúsítotti kihallgatásra Molnár Gyulát, a kerület polgármesterét - erősítette meg az MTI információját a főügyészség szóvivője.
Fazekas Géza az ügy előzményeiről elmondta, hogy az egyik XI. kerületi önkormányzati képviselő 2007 októberében tett feljelentést hivatali visszaélés miatt több, a Lágymányosi öböl környékén levő ingatlannal összefüggésben.
A Fővárosi Főügyészség a nyomozás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg, de 2009 decemberében egy ingatlan vonatkozásában az ügy a Központi Nyomozó Főügyészségre került. Fazekas Géza erről azt mondta: olyan személy érintettsége merült fel, akivel szemben a főügyészség jogosult eljárni. A Központi Nyomozó Főügyészség jár el többek között országgyűlési képviselők ellen, így vélhetően Molnár Gyula miatt került át hozzájuk a nyomozás.
Lakos Imre gyanúsításával kapcsolatban a szóvivő azt mondta: a vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester a posztjából fakadó függőségi viszonyt kihasználva a hivatali helyzetével visszaélt, hogy egy kft.-nek előnyt szerezzen. Kifejtette: a cég a XI. kerületben, a Dombóvári és Budafoki utak sarkán levő ingatlant szerette volna megszerezni, mert a környező ingatlanok már a tulajdonában álltak.
Az ügyészség álláspontja szerint a tulajdonjogot az államháztartási törvény előírásait megkerülve juttatták át a gazdasági társaságnak, mivel nem történt nyilvános versenytárgyalás. Mindez a nyomozóhatóság szerint a polgármester és az alpolgármester tudtával történt.
Lakos Imre panasszal élt a gyanúsítás ellen és megtagadta a vallomástételt. Ügyvédje, Papp Gábor az MTI-nek kora délelőtt azt mondta: törvénysértőnek és alaptalannak találják a gyanúsítást. Az ügyvéd különösnek nevezte, hogy egy 2006-os ingatlanüggyel összefüggésben öt nappal az önkormányzati választás előtt gyanúsították meg Lakos Imrét, aki a Lokálpatrióták Újbudáért Egyesület támogatásával indul az egyik egyéni képviselői helyért. Fazekas Géza elmondta azt is, hogy keddre gyanúsítottként idézték Molnár Gyulát, de ő nem jelent meg az ügyészségen, magát előzetesen nem mentette ki.
A szóvivő arra a kérdésre, hogy Molnár Gyula, és Lakos Imre ügyvédje, Papp Gábor is bírálta az ügyészséget, amiért néhány nappal az önkormányzati választások előtt történt a gyanúsítás, azt mondta: a főügyészség akkor közli a megalapozott gyanút, amikor az megfogalmazódott, ez szeptemberben történt meg, és szeptember közepén küldték ki az idézéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a főügyészség politikai nyilatkozatokra nem kíván reagálni.
Az MTI kérdésére, hogy idéztek-e még másokat is gyanúsítotti kihallgatásra az ügyben Molnár Gyulán és Lakos Imrén kívül, Fazekas Géza igennel válaszolt, de további részleteket nem mondott.