Április hatodikán jelent meg három nagy példányszámú liberális lapban, a német Süddeutsche Zeitungban, az olasz La Repubblicában és a spanyol El Paísban Günter Grass Amit meg kell mondani című verses prózája arról, hogy szerinte a Közel-Keleten Izrael politikája jelenti a háborús veszélyt, mert ki akarja irtani Irán népét. KASZA LÁSZLÓ írása.

A világot addig érdekelte Dél-Szudán, amíg önállóvá és függetlenné nem vált. Az írott és az elektronikus sajtó „vevő” volt a 2011. júliusi zenés-táncos örömünneplésre, a Szudán déli felét benépesítő fekete (nem arab) és jórészt keresztény (nem muszlim) kisebbség sok évtizedes fegyveres harcának végső győzelmére. Aztán pont. A rákövetkező kilenc hónapban csak úgynevezett „mínuszos kishírek” sejtették, hogy Dél-Szudán és Szudán között valójában nem sikerült kijelölni a végleges államhatárt; hogy eredménytelennek tűnik az osztozkodás a két ország egyetlen igazi bevételi forrása, az olaj fölött. Beindult a határvillongások jól ismert gépezete, amely mára szabályos háborúvá fejlődött. Dél-Szudán megint érdekes lett. ACZÉL ENDRE írása.

A XXI. Század Kiadó gondozásában jelent meg a Miért hagytuk, hogy így legyen? című esszékötet. Benne tizenhat neves író, filozófus, művész keres választ arra a kérdésre: miért tévesztettünk irányt a rendszerváltás után, s miféle mulasztásokat követtünk el? A kötet egyik tanulmányát a Krétakör Színház alapítója, nemzetközileg elismert rendezőnk írta. Lapunknak arról is beszélt: a társadalmi hálózatok fejlesztése nélkül nem építhető újjá a demokrácia. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

Nem járul hozzá a Kossuth téri József Attila-szobor elmozdításához az alkotó szerzői joggal bíró özvegye. Ennek ellenére a hivatalos döntés megszületett: a műalkotást a jelenlegi helyéről néhány méterrel odébb, az újonnan kialakítandó Duna-parti sétányra viszik. LAMPÉ ÁGNES írása.

A parlamenti elfogadás előtt álló Nemzeti alaptanterv két írót nevesítene és jelölne az úgynevezett törzsanyagba, Kertész Imrét és Wass Albertet. Enyhén szólva is két világ, csak a politika fejében férhetnek össze. Gesztus lenne mindkettő? De kinek szól? Gömöri György Londonban élő írót, költőt, műfordítót kérdezi SZÉNÁSI SÁNDOR.

Ha Hofi élne
Egy réges-régi (1994-ben készült) interjúval emlékezem a tíz évvel ezelőtt elhunyt Hofira, akit egy egész ország szeretett. „És nemcsak az egyharmada!” – emelné fel most a mutatóujját Géza, akinek barátságát, szolidaritását, szókimondó, zseniális művészetét nem lehet elfelejteni. Nagyon hiányzik. Nyilván túlzok, kimondom mégis: Hofi ma egyedül nagyobb hatással lenne a nagykorú társadalomra, mint az MSZP, a DK és az LMP együttvéve. Elképzelem egy százezres Milla-tüntetésen két év múlva, amint az Erzsébet hídnál lévő színpadon elénekli régi számát, az utcaseprő dalát, és mi mindannyian vele zengjük a refrént: „Na, söprés...” Milyen jó lenne néha megbeszélni vele, hogy mit művel a mai hatalom. Sokat röhögnénk. Vagy ki tudja...

Hamarosan új szereplő lép a nagypolitika színpadára. A szövegkönyv már aligha változik, a rendező instrukciói sem ígérnek teátrális újszerűséget, ám az államfő szerepfelfogása nagy valószínűséggel eltér a 2010-es bemutatón látottaktól. A hírek szerint a háttérben még az is szóba került, hogy Orbán Viktor maga költözzön a Sándor-palotába. A Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársát Nej György kérdezte.

2008 óta nem emelkedett a bölcsődei dolgozók bére, jelentős részük szakmunkás bérminimumot kap, ami bruttó 108 ezer forint. Alig tapintható különbség a kezdők és a több évtizede a pályán lévők fizetése között, a bérek teljesen összecsúsztak. Gondot is okoz az utánpótlás, hiszen ennyi pénzért nem találni érettségi utáni szakképesítéssel rendelkező jelentkezőt.

Nagytőkés oligarchákat kárhoztatott a vidékstratégia elszabotálása miatt Ángyán József agrárállamtitkár, aki egyebek mellett az állami földek furcsa bérbeadási gyakorlata miatt vette a kalapját, és kiszállt a kormányból. A helyi gazdák is arról panaszkodnak: nekik nem, csak a csókosoknak vagy a narancsos nagybirtokosoknak jut föld.