45 tűzoltó vonult ki egy téves riasztás miatt Vas megyében

2019. április 28., 18:47

Szerző:

Szombat este nyolc óra futott be az a segélyhívás, amely a velemi avar Hotelhez riasztotta a Vas megyei tűzoltókat. Aki telefonált, azt állította, hogy az épületből füst száll az ég felé. Az sms-rendszer riasztása nyomán 45 önkéntes tűzoltót vezényeltek a helyszínre Bozsokról, Kőszegszerdahelyről, Kőszegdoroszlóról Velemről és Kőszegről. Ők nyolc járművel vonultak fel, csakhogy – írja a nyugat.hu – kiderült, téves riasztásról van szó, sem füstnek, sem tűznek nem találták a nyomát. Azoknak a szombathelyi kollégáiknak, akik szintén elindultak Velem felé, szólni kellett, hogy forduljanak vissza. 

A háromszintes Avar Hotel Velemben évek óta használaton kívül áll.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.