Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
2021. november 5., 08:41
Az ATV-ben nyilatkozó Vadai Ágnes szerint Varga Judit ügyét is kivizsgálhatják.
2021. november 5., 08:16
Nem csak egy év fizetetlen szabadságra küldheti a munkaadó a renitens munkavállalót, hanem kis is rúghatja – derült ki egy interjúból, amit egy munkajogász adott a HVG-nek.
2021. november 5., 08:01
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban elmondta, tudja, hogy a munkaadók bevonása a védekezésbe nagy vitát kiváltó intézkedés volt és nem is akarják lerázni magukról a felelősséget.
2021. november 5., 06:40
Ma a Dunántúlon és az északi tájakon szakadozottabb lesz a felhőzet, arrafelé több órára a nap is kisüthet.
2021. november 4., 21:12
A jobbikos politikus azt írja, hogy ő is látta a szerződéseket.
2021. november 4., 20:09
A kocsi a kertben állt, amikor egy nagyobb puffanásra lett figyelmes a tulajdonosa.
2021. november 4., 19:38
Nagy István nem ért egyet azzal, hogy nem lesz lovaglás az öttusában.
2021. november 4., 19:03
Az éves autópálya-matrica 46 850 forint, a megyei 5450 forint lesz jövőre.
2021. november 4., 19:02
Az EMMI szerint a PDSZ nemcsak valótlant állít, de semmi mást nem tett, csak újabb követeléssel állt elő.
2021. november 4., 18:44
A belügyminiszter szerint egyes kórházakban zavart okozott a háromnapos ünnep.
2021. november 4., 18:34
A dolgozók választhatnak az érvényes védettségi igazolványuk bemutatása vagy a fizetés nélküli szabadság között.
2021. november 4., 17:26
A GDPR megsértése miatt Spanyolországban szabták ki a legtöbb büntetést.
2021. november 4., 17:06
A kormányfő Mindszenty József jelmondatával emlékszik meg az 56-os forradalom hőseiről.
2021. november 4., 16:42
A HelloVidék utánajárt, miért hagyják el ennyien a hazájukat, és vándorolnak el a Dél-Dunántúlról.
2021. november 4., 16:38
Kálomista Gábor beszélt a lehetséges folytatásról.
2021. november 4., 16:20
Szombaton várható jelentősebb változás időjárásunkban.
2021. november 4., 16:09
A Liszt Ferenc rmegvásárlása mellett több vidéki repülőteret is vásárolhat a kormány.
2021. november 4., 16:04
November 22 és 28 között.