2015. július 11., 14:53

A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt – mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.

2015. július 11., 11:44

A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint az ÁSZ-t hidegen hagyja a közvagyon szétlopása. Hiába fordult Szabó Tímea, a PM társelnöke az Állami Számvevőszékhez a keszthelyi kikötő zavaros magánosítása ügyében. Úgy tűnik, a Domokos László, korábbi fideszes képviselő által vezetett ÁSZ sem hajlandó vizsgálni az Orbán-család gyanús ügyleteit – írják közleményükben.

2015. július 11., 11:14

Vitányi Iván kilencvenéves. A rendszerváltás idején az MSZP alapító tagja volt, létrehozta és vezette a szociáldemokrata platformot. Később, 2011-ben ő is kilépett a pártból; a DK tagja lett. Születésnapja alkalmából a szocialisták is köszöntötték őt: Érték, közösség, szociáldemokrácia címmel rendeztek ünnepi ülést a tiszteletére.

2015. július 11., 06:52

„Itt az ideje lakatot tenni a hűtőszekrényre, mielőtt az állam minden háztartásba berombol, és kicseréli a dobozos tejet, vagy beteszi a frigóba a banánt, hiába mondjuk, hogy annak nem ott van a helye. A csatornák átsorolása után csak arra tudunk gondolni, hogy ez lesz a következő lépés” – írja internetes oldalán az RTL Klub.

2015. július 11., 05:06

A Miniszterelnökségnek meg kell mondania, hogy hol szállt meg Lázár János azon a 2012 novemberi angliai úton, ami a kirívóan magas hotelszámla miatt keltett figyelmet. Ezt mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön – írja a Direkt36.

2015. július 10., 20:01

„A kormánypárt nem kívánja megvárni a válaszlépésekkel azt, hogy az illegális bevándorlók tömegei fegyveresen próbálkozzanak bejutni az országba.” Így reagálta a Fidesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökének pénteki szavaira, aki arról beszélt, nem gazdasági menekült, hanem háború vagy diktatúra elől menekül az országba érkező migránsok zöme.

2015. július 10., 12:55

A katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán Budapesten, a július 8-ai vihar miatt több ezer riasztást kaptak. Az elsődleges becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le vihar miatt.

2015. július 10., 11:04

Hat orvos és négy felcser teljesít szolgálatot a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egészségügyi áteresztő pontján, ami napi 24 órájában fogadja a pácienseket. Az orvosi és asszisztensi állományt várhatóan bővíteni fogják – írja a szegedma.hu.

2015. július 10., 10:12

Internetes tudományos blogját Kiss (Orsós) Zsuzsaként írja. Kutatóként Orsós Zsuzsannának ismerik. De hogyan is lett egy hétgyerekes roma család legkisebb tagjából biológusdoktor, egyetemi adjunktus, nem mellesleg az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa? Történetéről – amely minta lehet sokak számára – a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában beszélt.