Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2021. október 13., 13:22
A nő - az első adatok szerint - nem adta meg az elsőbbséget a másik autósnak.
2021. október 13., 12:55
Hangsúlyozta: a két ország között nincsenek vitás ügyek, és mindketten keresik az együttműködés elmélyítésének lehetőségét.
2021. október 13., 12:53
A miniszter Kecskeméten beszélt az egészségügy szakdolgozók munkájának fontosságáról.
2021. október 13., 12:50
Fiala János vendége a kedd reggeli Keljfeljancsiban Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, népszerű immunológus volt, aki a jelenlegi járványhelyzetről és az előttünk álló feladatokról beszélt.
2021. október 13., 12:36
Péntektől vasárnapig pályakarbantartás lesz a H6-os vonalán.
2021. október 13., 12:33
A projekt megvalósulásáért a társadalmi és kormányzati egyeztetések koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos, Héjj Dávid a felelős.
2021. október 13., 12:06
Csizmadia László nyugodt és békés demonstrációt tervez.
2021. október 13., 11:09
Soha nem látott árak jönnek.
2021. október 13., 10:51
Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay Péter hazudik, amikor azt állítja, miatta nem vehetett részt a hatpárti megbeszéléseken.
2021. október 13., 10:45
Biztos nem fogunk a télen fázni.
2021. október 13., 09:54
A miniszterelnök a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről és a migrációról is fog tárgyalni.
2021. október 13., 09:34
Az államfő szerint a tengeri halak fogyasztása kiváltható lenne Magyarországon tenyésztett édesvízi halakkal.
2021. október 13., 09:21
Több mint tízezren vannak az aktív fertőzöttek.
2021. október 13., 09:07
Havi szinten nem is kevéssel.
2021. október 13., 08:45
Rengeteg az olyan szavazó is, akik az első fordulóban nem szavaztak.
2021. október 13., 08:23
A cég álláspontja szerint az ügyészség csak meg akarja félemlíteni és lejáratni a tulajdonosukat.
2021. október 13., 08:06
A minisztérium szakmailag indokolatlannak tartja a felvetést.
2021. október 13., 08:02
A jelenlegi adatok szerint egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, a szántóföldön állt meg.