Bejelentést tett az MVM, erről minden ügyfélnek tudnia kell.
Orbán Viktor egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy új lakhatási támogatás jön, amit első lakásvásárlók vehetnek igénybe.
A KRESZ szerint a biztonsági övet be kell kapcsolni, most az utas hibája miatt is a sofőrt vonhatják felelősségre.
Döntött az Alkotmánybíróság: el kell ismerni élettársi kapcsolatnak a külföldön kötött melegházasságokat.
Ha bankkártyával szeretne fizetni, alaposan gondolja át hogyan, mivel nőhetnek a kiadásai.
2014. május 20., 15:43
Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint nemcsak Molnár Gyula helyreállított politikai becsületéről, hanem a Fidesz és Budai Gyula által ellene elindított boszorkányüldözés teljes kudarcáról is szól a Kúria keddi ítélete.
2014. május 20., 15:06
Eltűnt egy pénzszállító cég alkalmazottja egy pénz szállítására alkalmas táskával kedden Budapest VIII. kerületében – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI értesülését.
2014. május 20., 15:01
Értelmezési hiba miatt tévesen jelent meg a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, hogy 9 300, Magyarországon lakóhellyel rendelkező uniós állampolgár szeretne a magyar EP-listákra szavazni – mondta Deményné Kertész Krisztina, a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt. vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
2014. május 20., 14:22
Jelenleg is 171 tavaly eltűnt fiatal- és gyermekkorút keres a rendőrség, 2013-ban összesen több mint 12 ezer fiatalt kerestek ilyen okok miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az eltűnt gyermekek közelgő világnapja alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
2014. május 20., 14:02
Megtörni a gyermekkori szexuális bántalmazást övező csendet: ez a Beszélj róla! projekt keretében elindult honlap célja. A lehetőséget nyújt az áldozatoknak, hogy szabadon és név nélkül elmesélhessék az őket ért traumát – a közvéleménynek pedig, hogy megismerje ezt a máig tabunak számító témát.
2014. május 20., 13:18
A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól kedden Budapesten.
2014. május 20., 12:33
Csábi Bettina egykori kick-box világbajnokot bűnszervezetben elkövetett adócsalás vádja miatt hallgatta meg kedden a Kecskeméti Törvényszék.
2014. május 20., 12:22
Az MSZP felszólítja Kovács Bélát, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselőjét, hogy azonnal mondjon le mandátumáról, ezzel mentelmi jogáról is, és vetesse le magát pártja EP-listájáról.
2014. május 20., 12:19
A Fidesz választ vár Vona Gábor Jobbik-elnöktől arra, hogy miért szerepel az európai parlamenti (EP) választási listájuk harmadik helyén a kémgyanúba keveredett Kovács Béla, és miért áll ki mellette teljes mellszélességgel.
2014. május 20., 12:06
Szerdán dönt az MSZP országos választási bizottsága arról, hogy részt vesz-e a párt az európai parlamenti (EP-) választáson listát állító pártok vitáján – közölte Szanyi Tibor kedden az MTI-vel.
2014. május 20., 10:34
Sneider Tamás, az Országgyűlés frissen megválasztott jobbikos alelnöke sérelmezte, hogy „egyesek a tények figyelmen kívül hagyásával” felhánytorgatják állítólagos szkinhedmúltját. A Hetek megszólaltatta Sneider Lászlót, „Roy” édesapját.
2014. május 20., 09:49
Elindította a 2014. évi országgyűlési képviselő-választási kampányokra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), első lépésben a Magyar Államkincstárnál végeznek ellenőrzést a számvevők – közölte az ÁSZ kedden.
2014. május 20., 09:21
Orbán Viktor szerint olyan embereket kell Brüsszelbe küldeni a vasárnapi EP-választáson, „akik kiállnak mellettünk, mert van néhány olyan dolog, amiért meg kell harcolnunk”. A miniszterelnök Dabason, a polgármesteri hivatal előtt összegyűlteknek mondott beszédében közölte: azt tapasztalja, hogy nem mindenki látja világosan az összefüggést a „saját személyes sorsunk és életünk, valamint az európai választás között”.
2014. május 20., 09:12
A szocialista politikus állítása szerint egy ismeretlen azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, akkor nyilvánosságra kerül egy számára kínos felvétel. A kompromittáló anyag állítólag egy olyan nyaraláson készült, amelyiken Molnár Zsolt mellett párttára, Horváth Csaba is részt vett. Az MSZP volt budapesti elnöke az ATV-ben elismerte, hogy tényleg volt közös nyaraláson Horváth Csabával.
2014. május 20., 09:07
A Jobbik elnöke szerint koholt vádakat fogalmaztak meg európai parlamenti képviselőjükkel szemben. Kovács Béla állítólagos kémtevékenységével kapcsolatos bizonyítékot nem mutattak be neki a nemzetbiztonsági bizottság tegnapi ülésén – állítja Vona Gábor. Úgy véli: az ügy időzítése elég gyanús, az indíték pedig nyilvánvaló, megtörni a Jobbik megerősödését.
2014. május 20., 08:59
Elérte a térséget, és kedd hajnalban „megkezdte a műveletet” a Terrorelhárítási Központ (TEK) speciális egysége, amely a Kelet-Ukrajnában foglyul ejtett magyar férfi segítségére indult – mondta a TEK főigazgatója kedden az M1 Ma reggel című műsorában.