Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
2025. június 10., 06:57
Akár 1 000 forintért is élvezhetik a nyugdíjasok a gyógyvizes fürdők előnyeit Pest két kevésbé ismert településén, ahol térd-, csípő- és idegi panaszokra is hatékony gyógyvíz csábít.
2025. június 9., 12:02
Minden autós számára fontos információ, hogy a rendőrség hol végez átfogó ellenőrzéseket a következő napokban.
2025. június 9., 11:21
Az időjárás meglehetősen változékony volt az elmúlt napokban, de úgy tűnik, mostanra kitombolták magukat a frontok.
2025. június 9., 10:41
Pünkösdhétfőn sokan indulnak haza a balatoni régióból, a MÁV pedig azt ígéri, az utazás zavartalan lesz.
2025. június 9., 09:36
A távhőszolgáltatás korszerűsítése hosszú távon a panellakásban élők életét is megkönnyítheti.
2025. június 9., 09:00
Ha nemcsak a hűsölés, hanem a tisztaság is szempont, ezek a tófürdők garantáltan nem okoznak csalódást.
2025. június 8., 10:27
Vigyázat, az ukránok már a spájzban vannak, Magyar Péter pedig átment trollba!
2025. június 8., 09:23
Tegnap derült ki, hogy egy magyarországi katonai gyakorlat közben felborult egy katonai jármű, és a baleset egy amerikai katona életét követelte. Íme a fejlemények, illetve minden, amit az áldozatról tudni lehet.
2025. június 7., 11:15
Június 7-én és 8-án extrém hőségre számíthatunk, de a hét elején hidegfront hoz enyhébb időjárást és záporokat az ország több részére.
2025. június 7., 09:36
Június 7-től Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben tűzgyújtási tilalom van érvényben, a szabályszegőket akár milliós bírság is sújthatja.
2025. június 7., 08:05
Az új KRESZ-tervezet szerint két évig eltiltanák a kezdő sofőröket a 400 lóerő feletti autók vezetésétől, hogy csökkentsék a rutintalanságból fakadó balesetek számát.
2025. június 7., 07:37
Önkéntes árkorlátozással fékeznék meg a szabadáras gyógyszerek drágulását – a kormány és a gyógyszerpiac szereplői már közel állnak a megállapodáshoz.
2025. június 6., 14:37
Elkezdődött a strandszezon, azonban nem mindenhol lehet biztonságosan fürdőzni, ezeken a strandokon különösen nem ajánlott.
2025. június 6., 13:34
Sok problémát okoznak a gyorshajtók, emiatt már olyan helyeken is traffipaxok jelennek meg, ahol senki sem számít rájuk.
2025. június 6., 12:39
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
2025. június 6., 11:19
A Magyar Posta figyelmeztette az ügyfeleket, hogy itt az ideje megújítani a postai meghatalmazásokat.
2025. június 6., 10:49
Pénteken korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk a részleteket.
2025. június 6., 08:55
Az időjárás vasárnapig tesz próbára minket az első idei hőhullámmal.