2015. december 29., 18:50

A független Medián Közvélemény-kutató Intézet két utóbbi közvélemény-kutatásának eredménye és az én személyes budapesti tapasztalataim is lehetővé teszik megkeresni azokat az okokat, amelyek miatt hatalompolitikai szempontokból vizsgálva az 52-éves Orbán Viktor kormányfőt nem csak a saját országában, de európai mércével is a legsikeresebb politikusnak, 2015-ben „év emberének” lehet tekinteni – írja a Der Standardban megjelent kommentárjában Paul Lendvai.

2015. december 29., 18:41

Éppen egy évvel ezelőtt tett feljelentést az ügyészségen Juhász Péter a gyanús belvárosi ingatlaneladásokkal kapcsolatban. Az Együtt alelnöke szerint ez idő alatt semmi nem történt. „Nincs egy házkutatás, egy lefoglalás, egy gyanúsítás. Semmi” – fogalmazott.

2015. december 29., 16:19

Lázár János személyesen látogatott el a tiszadobi kastélyhoz, amelynek felújítása éveket késett. A kastély kapuőre azonban nem engedte be az ingatlanba a Miniszterelnökséget vezető minisztert. A megmosolyogtató történetről a Nol.hu számolt be.

2015. december 29., 10:30

A menekültügyben több tagállam is ártalmasan önzőnek bizonyult, és ez térdre kényszerítette az Európai Uniót – így gondolja az ENSZ-főtitkár migránsügyi különmegbízottja.

2015. december 29., 08:11

2015 Orbán Viktor éve volt – írja Paul Lendvai a Der Standard című bécsi lapban. Lendvai szerint Orbán számítása egyaránt bevált idehaza és a nemzetközi színtéren. A Fidesz uralja a belpolitikát, a viszálykodó fantomellenzék pedig feltartóztathatatlanul pusztul.

2015. december 29., 06:32

Magyarország titkosszolgálatai nem kaptak olyan jelzéseket a partnerhatóságoktól, hogy itthon szilveszterkor terrorcselekményekre készülnének – mondta Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó hétfő este a köztévé esti műsorában.

2015. december 28., 19:22

Az MSZP szerint a következő évben is folytatódik „a Fidesz társadalomellenes politikája”, amelynek nyomán a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.

2015. december 28., 15:59

Az LMP szerint a legfontosabb feladat az oktatásban 2016-ban, hogy az iskolarendszer stabil működését biztosítsák végre. Az közoktatás finanszírozásából évi 200 milliárd forint hiányzik, ennek visszapótlása nem megkerülhető, különben a KLIK jövőre is milliárdos adósságokat fog felhalmozni és ismét késni fognak a fizetések.

2015. december 28., 14:19

Sokkolóan hatott az a statisztika, amely szerint négy magyar családból három nem tudná kifizetni egy váratlan temetés költségeit, képtelen lenne lecserélni a lerobbant kazánját vagy felújítani házának beázó tetejét. Négymilliónyian azért is élnek a létminimum alatt, mert a hazai árakhoz képest alacsony szinten ragadtak a magyar bérek. Miközben a világ más tájain 25 év elegendő idő volt a kormányoknak, hogy az emberek életszínvonalát felzárkóztassák a legfejlettebb régiókhoz, addig a rendszerváltó Kelet-Európa országaiban, köztük Magyarországon egyre kevesebben remélhetik ezt. Pedig a közgazdászok egy része újabban azt állítja, nem tekinthető populizmusnak az általános fizetésemelés ígérete, hiszen – éppen az alacsony hazai bérek miatt – néhány év alatt rekordot döntött a külföldön munkát vállaló honfitársaink száma. Meddig mehet ez így? – kérdeztük Bod Péter Ákost, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorát.

2015. december 28., 12:43

A birtokába jutott egy dokumentum, amely tartalmazza a BKV Zrt. száz vezető beosztású, cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának fizetési listjáját. Ebből az derül ki, hogy közülük 27-en visznek haza havi több mint 1 millió forintot, további 25-en pedig 700 ezer felett keresnek.

2015. december 28., 10:42

Több mint 32 ezer csomagot juttatott el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rászoruló családoknak és nélkülöző embereknek december 16. és 21. között, összesen csaknem 260 tonna élelmiszert osztottak szét – mondta a jótékonysági szervezet közép-magyarországi régiójának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

2015. december 28., 10:35

Januárban meghosszabbítják a soroksári nő két évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indított nyomozást a Magyar Nemzet szerint. A rendőrök két tettest keresnek, a DNS-üket már külföldi adatbázisokon futtatják végig.

2015. december 28., 08:59

A Die Welt német konzervatív lap úgy értékeli, hogy Európa alapjaiban reng, nem utolsósorban amiatt, hogy úgy érezni: mind inkább lopakodik az orbanizálódás, de van remény.