Ica néni nem engedte be Lázár Jánost a tiszadobi kastélyba
Lázár János személyesen látogatott el a tiszadobi kastélyhoz, amelynek felújítása éveket késett. A kastély kapuőre azonban nem engedte be az ingatlanba a Miniszterelnökséget vezető minisztert. A megmosolyogtató történetről a Nol.hu számolt be.
A tiszadobiak szerint a kapuőr – Ica néni – és Lázár János közötti párbeszéd a következőképpen zajlott:
– Jó napot kívánok, Lázár János vagyok, szeretnék bemenni a kastélyba.
– Jó napot! Sajnos nem mehet be, zárva vagyunk.
– De én Lázár János vagyok.
– Én pedig Ica néni. És a kastély zárva van, ki van írva, hogy NEM LÁTOGATHATÓ.
– Nem ismer meg?
– Nem.
– Hát akkor viszontlátásra.
– Viszontlátásra, fiatalember.
A Nol.hu szerint nem tudni, hogy az idézett beszélgetés szó szerint így hangzott-e el, a helyiek mindenesetre így mesélik. Annyi biztos, hogy Lázár valóban járt Tiszadobon, és látogatását követően rekordgyorsasággal fejezték be a kastély felújítását.
A tiszadobi Andrássy-kastély kulturális és turisztikai hasznosítása még a Bajnai-kormány alatt kezdődött, ám az Orbán-kormány alatt a megyei önkormányzat fideszes vezetése is fontosnak tartotta programot: a csaknem félmilliárd forint önerőhöz összesen 2,2 milliárd forintot adtak hozzá. A projekt emellett európai uniós forrást is kapott.
Az épületben korábban gyermekotthon működött, amelyet most átköltöztettek Tiszadobra, modernebb épületekbe.
(
Nol.hu)