Orvosi műhiba esetén nemcsak erkölcsi elégtétel jár, akár tíz-, sőt százmilliós kártérítést is kaphat az érintett vagy a családja, és nem csak a fizikai sérülések után.
Néhány órán át nem működik majd a BKK alkalmazása.
Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
TikTok-videók szerint hatalmas tömegben jelentek meg az árvaszúnyogok Siófokon, bár nem csípnek, a vibráló rovarinvázió alaposan megkeserítheti a nyaralók életét.
Június 16. és 22. között fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország közútjain, az akció kiemelt célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése.
2016. június 1., 12:05
Az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke szerint zsarolással kényszeríti a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakképzés területén működő alapítványi iskolákat az állami szakképző centrumokba.
2016. június 1., 11:23
Fel kellene kínálni a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy ha kívánják, akkor működtethessék és fenntarthassák az iskoláikat – jelentette ki Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP), a XII. kerület polgármestere a városrész iskolai menzáinak és közösségi tereinek újragondolásáról szóló szerdai konferencián.
2016. június 1., 10:27
Noha az oktatásért felelős államtitkár a polgármestereknek az ellenkezőjét állította, mégis kell az önkormányzatoknak hozzájárulást fizetniük az iskolák működtetéséhez a teljes államosítás után. Az állam nagyjából ötvenmilliárdot von el az önkormányzatoktól, ebből huszonegymilliárdot vár úgynevezett szolidaritási hozzájárulásként – írja a hvg.hu.
2016. június 1., 09:38
A The Wall Street Journal arról ír, hogy Magyarország is azok közé az uniós tagállamok közé tartozik, ahol a legtöbb közösségi pénzt sikkasztották el az elmúlt évben. Az OLAF, vagyis az EU Csalás Elleni Hivatala az éves jelentésben azt javasolja, hogy indítsanak eljárást az Európai Parlament több képviselője, illetve az EP és a bizottság apparátusának bizonyos tagjai ellen.
2016. június 1., 07:59
Nem érzi cserbenhagyásnak társelnök társa, Schiffer András lemondását Szél Bernadett, de nem is ért egyet a távozásával.
2016. június 1., 07:10
Lebontja a volt Radetzky laktanya nagy részét a tulajdonosa, a HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat. A 19. századi épület helyére egy Bem Palace nevű, hétemeletes irodamonstrumot emelnek.
2016. június 1., 05:03
Világszerte 45,8 millióan kényszerülnek arra, hogy a modern kori rabszolgaság valamilyen formájában éljenek, közülük Magyarországon is.
2016. május 31., 20:10
A gyógyszeripar talán legnagyobb hasznot hozó üzletága a védőoltások gyártása. A vakcinákat megjelenésük óta támadják ilyen-olyan érvekkel, azzal nem törődve, hogy a védőoltások alig kétszáz éves történetük során nagyon sokszor bizonyították hasznosságukat.
2016. május 31., 18:58
A nemzeti vagyonnal játszanak brókereset: a jegybanki alapítványok befektetési cége egy hónap alatt 8,5 milliárdos portfóliót épített fel – írta a cikke. A FERIDA az elektromos autókat gyártó Tesla Motors kötvényeiből egymillió dollár névértékben jegyzett papírokat, az internetes televíziós szolgáltatást nyújtó Netflix kötvényeiből pedig félmillió dollárnyit vett – tudta meg a lap.
2016. május 31., 17:59
Idén megtelik a bátaapáti atomhulladék-tároló első blokkja, ezért hamarosan újabb kamrát nyitnak a Paksról származó hulladéknak.
2016. május 31., 17:37
A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem „beállítani a sorba”, amely egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxiscégekkel – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kedden az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után.
2016. május 31., 15:39
Nem volt szakmai egyeztetés és nem készült hatástanulmány sem, mielőtt Lázár János miniszter bejelentette, hogy megszűnik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Ami látszik: a döntés átgondolatlan, szakmai, szervezeti szempontból nehezen indokolható. Az OEP ezer szálon kötődik a kórházakhoz, a gyógyszertárakhoz, magukhoz a betegekhez, adatvagyona pedig felbecsülhetetlen érték. Ezt a nehezen létrejött, de napjainkra többé-kevésbé jól működő rendszert megbolygatni ésszerűtlen, ráadásul veszélyes is.
2016. május 31., 15:21
Gyermekvédelmi ombudsmani hivatal létrehozását javasolja a Párbeszéd Magyarországért, miután rövid időn belül két gyerek életét sem tudta megmenteni a gyermekvédelmi rendszer. Legutóbb két hete egy gyöngyösi kislány halt éhen.
2016. május 31., 15:00
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány miatt Magyarországnak rosszabb a megítélése, mint bármikor az elmúlt negyed évszázadban, hazánk legfontosabb nyugati szövetségesének kritikáját pedig nem lehet Soros emlegetésével lesöpörni.
2016. május 31., 14:20
Sokak gyerekkori álma valósulhat meg a 4-es metrón: úgy nézhetik az alagutat, mintha a metrószerelvény vezetőfülkéjében ülnének. Csakhogy nem lesz vezetőfülke és persze vezető sem.
2016. május 31., 13:53
Kritikus a létszámhiány a Volán-társaságoknál, csaknem ötszáz sofőr hiányzik a szakmából, ezért elképzelhető, hogy az utolsó negyedévre veszélybe kerülhet a szolgáltatás ellátása – hívja fel a figyelmet a helyzet súlyosságára az ágazatban működő Közúti Közlekedési Szakszervezet.
2016. május 31., 12:53
Nem csak a szakma dühöng, a kísérleti irodalomkönyvek fejlesztésében részt vevő OFI-s munkatársak egy része is csalódott és csüggedt: arra nem számítottak, hogy a kormány kinyírja a szakmai munkát. A Magyartanárok Egyesülete (ME) által szervezett szombati vitán, amelyen a kísérleti magyartankönyvek kerültek górcső alá, az is kiderült, hogy vannak „valahonnan” a munkába beleszóló, de ismeretlen lektorok, akik „kultúrideológiai szempontok” alapján írják át a tankönyvszerzők eredeti szövegeit.