A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2012. május 19., 12:09
A Fidesz vezetésében felmerült, hogy a következő két évben a pártok ne jussanak állami támogatáshoz. Ez a demokrácia végét jelentené, vélekedik a Demokrácia és Dilemma Intézet. Tavaly még Lázár János is így gondolta.
2012. május 19., 08:59
A minapi rövid hír szerint bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya. A az egyik érintettet, Heller Ágnes filozófust kérte, hogy kommentálja a feljelentő Budai Gyula kormánybiztos "tévedését".
2012. május 19., 08:29
Nem értem az MSZP-t: a Schmitt Pál vagyonnyilatkozatával, illetve az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmének bevallásával foglalkozó parlamenti bizottságban a két MSZP-s bizottsági tag tartózkodott a szavazáskor.
2012. május 19., 08:25
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) megadta az engedélyt az abortusztabletta magyarországi forgalmazására, értesült az .
2012. május 19., 07:11
Gyenes Géza közölte: más programja miatt késve ért oda az ülésre, és addigra tele volt a parkoló, máshol nem talált helyet. A felfestések ellenére, azt mondja, nem látta, hogy a tilosban áll.
2012. május 19., 01:24
Ha érdeke úgy kívánja, a Fidesz koalícióra léphet a Jobbikkal. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila és Nagy Csaba.
2012. május 18., 21:34
Nem azért nem léphetett fel Székhelyi Egerben, mert zsidó
2012. május 18., 21:25
A minapi rövid hír szerint bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya. A STOP az egyik érintettet, Heller Ágnes filozófust kérte, hogy kommentálja a feljelentő Budai Gyula kormánybiztos tévedését.
2012. május 18., 20:21
A Médiatörvény legutolsó módosítási verziójának két passzusa különösen súlyosan érinti a Klubrádió működési lehetőségeit - aktuálisan, általánosságban pedig a Médiatanács (MT) teljhatalmának kiteljesedését jelenti - közölte lapunkkal a Klubrádió.
2012. május 18., 19:59
Úgy nyilatkozott a miniszterelnök bő másfél éve, hogy egymillió új munkahelyet hoznak létre. Ezt a célt az országra értette. Nézzük a visszáját ellenzéki szemüvegen keresztül, hogyan megy mindez Erzsébetvárosban. A választók 2010 októberében úgy gondolták, hogy ha az önkormányzat is narancsszínű lesz, akkor sok-sok új munkahely születik.
2012. május 18., 19:08
A debreceni református kollégiumban holnap Bölcskei Gusztáv püspök leplezi le Horthy Miklós emléktábláját. Erre az időpontra néma demonstrációt hirdettek a tiltakozók.
2012. május 18., 18:00
A Fidesz szóvivője szerint felmerülhet az a kérés, hogy a gazdasági válságból a családok és a cégek mellett a pártok is vegyék ki a részüket. Selmeczi Gabriella így kommentálta azt, hogy Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök felvetette a pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését.
2012. május 18., 16:25
"Magyarországon van három társaság, amely szolgáltat. (...) Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést" - mondta Selmeczi Gabriella a mai sajtótájékoztatóján, miután a fideszes többségű parlament elfogadta a telefonadót. A szóvivő szerint az új adót nem az emberek fizetik meg. A Telenor ma reggel ennek az ellenkezőjét közölte.
2012. május 18., 15:17
Simonka György fideszes országgyűlési képviselő földjén embertelen körülmények között dolgoztatják a közmunkásokat - állítják a helyiek. Simonka egy közleményt adott ki arról, hogy ez nem igaz.
2012. május 18., 14:16
Gyanú vetül a Rongyosok Kulturális Hagyományőrző Egyesületére. A szervezetet néhány hónapja az az Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő vezeti, akit a minap zárt ki a Jobbik.