Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. január 4., 11:20
„A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem” – kommentálta a közös miniszterelnök-jelölt kijelentését a Jobbik elnöke.
2022. január 4., 11:09
Nem tartja korrektnek az olasz rendőrség eljárását.
2022. január 4., 10:33
Feljelentésdömpinghez vezetett a pedofiltörvényként emlegetett jogszabály.
2022. január 4., 10:11
Pedig sok változás lesz.
2022. január 4., 09:50
Több, mint ezerrel nőt egy hét alatt a napi új fertőzöttek száma.
2022. január 4., 09:30
Az elvonások mellett az energiaár emelkedése is nehezíti a helyzetet.
2022. január 4., 09:20
A díjat 2012 óta adják át.
2022. január 4., 08:38
A Neumann Labs két esetben is azonosította a koronavírus és az influenza kettős fertőzését, a „fluronát” Magyarországon.
2022. január 4., 08:27
Pedig a KSH szerint már tavaly is 433 forintba került egy kiló kenyér.
2022. január 4., 08:16
A két ünnep között 60, a legfrisebb mérések szerint 78 százalékát az omikron okozza az új fertőzéseknek.
2022. január 4., 07:09
Tetszik nekik a Starlink internetes adóvevője.
2022. január 4., 06:32
Hat és tizenhat fok között lesz a nappali csúcshőmérséklet.
2022. január 3., 21:54
Novák Katalin azután mondott le családokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztségéről, hogy Orbán Viktor bejelentette, őt jelöli a Fidesz köztársasági elnöknek.
2022. január 3., 20:37
Mutatjuk, mennyivel.
2022. január 3., 20:14
A külügyminisztert az amerikai kollégája tájékoztatta az orosz-amerikai elnöki tárgyalásról.
2022. január 3., 19:01
Nem lehet zárt ülést tartani, ha az érintett nem akarja.
2022. január 3., 18:38
Akkor készítse a pénztárcáját.