Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

2013. május 17., 12:21

A negyvenhét országot tömörítő Európa Tanács monitoringeljárás megindításának lehetőségét vizsgálja a magyar kormány hatalomkoncentrációja miatt. Ilyesmire uniós tagország esetében még sohasem volt példa. Ráadásul hasonló megfigyelést helyezett kilátásba az Európai Parlament szabadságjogi bizottságának jelentéstevője, Rui Tavares is. És ez nem minden: a negyedik alkotmánymódosítás ügyében elemzéseket készít az Európa Tanács tekintélyes szakértői szervezete, a Velencei Bizottság, és írják erről összefoglalóikat az Európai Bizottság szakértői is. Közben a bizottsági apparátus a pénzügyminiszterek tanácsa számára összeállítja a döntésekhez szükséges háttéranyagokat a túlzottdeficit-eljárás ügyében. Júniusban várható az összes döntés. Azt hihetnénk, hogy az Orbán-kormány kutyaszorítóban van. A közvélemény-kutatások azonban azt mutatják, hogy a Fidesz kommunikációs trükkjei remekül működnek, sőt egyelőre az európai intézmények is újra és újra besétálnak a párt csapdáiba. De meddig? BARÁT JÓZSEF írása.

2013. május 17., 11:18

2013. május 17., 07:58

2013. május 17., 05:37

A Fidesz elnöksége a múlt héten arra kérte a kormányt, ne engedjen a brüsszeli nyomásnak, és ne hagyja, hogy csökkenjenek a családi adókedvezmények, illetve visszavonják a rezsicsökkentést. Minderről Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője tájékoztatott.

2013. május 16., 18:06

Schmitt Pál volt államfő csütörtökön közleményben kommentálta annak a jogorvoslati eljárásnak az eredményét, amelyet a plágiumbotránya után, a doktori címének visszavonása miatt indított. Sajnálatos módon ebben is elkövetett helyesírási hibákat.

2013. május 16., 16:18

Az ellenzéki összefogás az egyetlen út érdemi kihívás elé állítani Orbán Viktort – mondta a 180 percben Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint őszre kiderül, hogy Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon áll az összefogás élére. Az szinte biztos, hogy kettejük valamelyike vezeti majd a demokratikus ellenzéket, és mögé egységesen kell majd beállni – tette hozzá a volt kormányfő, aki szerint mindkét jelölt alkalmas miniszterelnöknek, nincs klassziskülönbség köztük.

2013. május 16., 13:54

Gorkij, Majakovszkij, Lukács György nem javasolt, Marx, Micsurin aggályos, a Béke és a Haladás maradhat utcanév, és Prohászka Ottokár is használható az utcatáblákon. Ez most nem a politika döntése, hanem az Akadémia háromtagú tudós testületének ítélete és útmutatása az önkormányzatoknak. Nyilvánvalóan szakmai alapon. Gerő András történésszel beszélget SZÉNÁSI SÁNDOR.

2013. május 16., 12:08

66 éves korában meghalt Gellért Kis Gábor főiskolai tanár, újságíró, filmes, egykori országgyűlési képviselő – tájékoztatta az MSZP csütörtökön az MTI-t. A család tájékoztatása szerint Gellért Kis Gábor szerda este hunyt el.

2013. május 16., 11:31

2013. május 16., 11:25

2013. május 16., 10:37

A police.hu friss hírei között olvasható, hogy a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya garázdaság megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, aki március 7-én a Fidesz Lendvay utcai székházánál „nagy nyilvánosság előtt obszcén kifejezéseket tett az ott tartózkodók felé, illetve leszakította az egyikük nyakában lévő transzparenst”. Olvasónk úgy véli: tudja, kiről van szó.

2013. május 16., 09:27

„Ha Bajnai ezredannyira beáll mögém, mint amennyire Lajosék ott vannak a Válasz mögött, akkor a Hősök terén déli tizenkettőkor tetováltatom a seggemre a Heti Válasz aktuális címlapját” – ezt a minap indult 444.hu hírportál vezetője nyilatkozta a vádra, miszerint lapját Bajnai Gordon és a Wallis pénzeli. A szerkesztőség most egy VI. kerületi garzonban működik, a konyhában életnagyságú Bajnai-karton. Csekkoltuk a vállalást. LAMPÉ ÁGNES interjúja.